Beharangozó: AGROFEED ETO-UNI Győr – PLER-Budapest

A 2021/2022-es szezon harmadik mérkőzésére készülünk ezen a héten az NBI/B férfi bajnokság nyugati csoportjának alapszakaszában.

Ezúttal pénteken 19 órakor lép pályára csapatunk, a szezonban először hazai pályán. A PLER-Budapest csapata lesz a vendégünk, akik az első fordulóban az NBI/B-ben újonc Komárom VSE otthonában arattak nagy arányú győzelmet (15-36), majd hazai pályán fogadták a BFKA-Balatonfüredet, akikkel döntetlen mérkőzést játszottak (29-29). Jól kezdte a szezont aktuális ellenfelünk, legkiemelkedőbb gólszerző játékosuk Vízler Máté, aki két mérkőzésen 14 gólt szerzett, ám számunkra ismeretlen játékos, hiszen az elmúlt években a keleti országrészben ontotta a gólokat. A 2020/2021-es szezonban negyedik helyen végző PLER csapatától az előző szezonban kétszer is vereséget szenvedtünk, így nem lehet más a célunk, mint győztesként távozni a pályáról.

A 2021/2022-es szezonra a bérleteket a pénteki mérkőzést megelőzően lehet megvásárolni, a későbbiekben pedig a Therápia Borkereskedésben (9022 Győr, Pálffy u. 1.).

A mérkőzésre a belépő ára ebben a szezonban nem változott, továbbra is 1000 forint a belépés díja.

Felhívjuk Szurkolóink figyelmét az alábbi rendelkezések és kérések betartására!

– Kapunyitás szeptember 24-én pénteken 18 órakor lesz. A belépő/bérlet megvásárlása a védettségi igazolás bemutatását követően lehetséges.

– A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendelet előírásait betartva a szurkoló akkor léphet be a mérkőzésre, ha koronavírus ellen védett, ill. ha védett felügyelete alatt lévő kiskorú személy.

– Védettségét mindenkinek belépés előtt igazolnia szükséges védettségi igazolvánnyal, és az azon feltüntetett személyazonossági hatósági igazolvány együttes felmutatásával.

– 18 év alatti szurkoló csak védettséget igazolni tudó felnőtt felügyeletével vehet részt a mérkőzésen.

– Játékosaink égészsége védelme érdekében tájékoztatjuk szurkolóinkat, a mérkőzés lefújását követően nem lesz lehetőség a játékosokkal fizikai kontaktba kerülni – pacsizni és szelfizni. Emellett kérjük szépen szurkolóinkat, hogy igyekezzenek minél hamarabb elhagyni a csarnok területét a mérkőzés végeztével.

Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!

Találkozzunk pénteken, és szurkoljunk együtt a csapatnak a Magvassy Mihály Sportcsarnokban!

Hajrá AGROFEED ETO-UNI Győr!

 

2021.09.24. péntek 18 óra

AGROFEED ETO-SZESE – PLER-Budapest

Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr