Győzelem pontatlan játékkal Kiemelt

Agrofeed-ETO-SZESE-Alba-MÁV-Előre 34-29 (19-16)

Győr, 200 néző. V.: Bujdosó, Horváth V.

ETO-SZESE: Nahaj - TERENYI 6, SZABÓ A. 9, Schneider 5, Hári, Kovácsovics 1, Paár 6. Cs.: SARMON (kapus), Bella 2, Sokoray, Devecseri 1, Kőhalmi, Győri-Dani 1, Goór 1, Kalmár 1, Bősze 1. Edző: Deáki István.

Az első félidő nem igazán a védekezésről szólt egyik oldalon sem. Mi kezdtünk jobban, többnyire két góllal vezettünk, de aztán 7-7-nél beért bennünket a vendéggárda. Szerencsére sikerült elmozdulni a holtpontról, s zsinórban három gólt szereztünk, majd már négy is volt közte (16-12), a szünetre háromgólos vezetéssel vonulhattunk. Érdekesség, hogy Szabó András harminc perc alatt eljutott kilenc találatig.

A pihenős során Deáki István alighanem a védekezést hiányolta tanítványainál, mert a második félidőt más felfogásban kezdte a csapat, a szűk negyedóra alatt kapott három kapott gól már jobban festett, így a különbség is nőtt (29-19). Szép megoldásokat mutatott be ekkor a csapat, terenyi még kínai figurából is eredményes volt. Az előny azonban túlzottan is megnyugtatta a játékosokat, s ezt kihasználva felzárkózott az Alba, de összességében a győzelmünket nem fenyegette veszély. Ugyanakkor a gálaelőadás elmaradt, emiatt lehet egy kis hiányérzet a drukkerekben. A lényeg azért a két pont, illetve az, hogy ezáltal felléptünk a második helye, miután a PLER pénteken kikapott a forduló előtt sereghajtó Pénzügyőr otthonában.

Deáki István: - Pontatlan játékkal sikerült fontos két pontot szereznünk.

Megjelent: 659 alkalommal
BLOG COMMENTS POWERED BY DISQUS