Több felállást is gyakoroltunk
Kiemelt

Agrofeed-ETO-SZESE–Veszprém U23 39–29 (22–14)

Győr, felkészülési mérkőzés.

ETO-SZESE: Nahaj – Terenyi 1, Szabó A. 4, Schneider 5, Bella 1, Devecseri 1, Paár 6. Cs.: Sarmon, Dapsy (kapusok), Sokoray 5, Győri-Dani 6, Goór 3, Kovácsovics 3, Hári 2, Bősze 1, Sipos 1, Papp. Edző: Deáki István.

A két csapat kétszer 35 percet játszott, a találkozót betegség miatt Kőhalmi és Kalmár kihagyta.

Az első percek gólerősre sikeredtek, hiszen az 5. percben 5–4 volt az állás. A folytatásban védekezésben feljavultunk, tíz perc alatt csak két gólt kaptunk (15. perc: 11-6), a 27. percben pedig már tíz gól volt a két csapat között (20–10). A második félidőben háromszor is volt 4–0-ás szakaszunk, igaz, kétszer a vendégeknek is volt hasonló periódusuk.

Összességében hasznos edzőmeccset játszottunk a fiatal veszprémi csapattal. Több felállást is ki tudtunk próbálni védekezésben és támadásban egyaránt.

Legközelebb január 31-én lépünk pályára, 18.30-kor az Érsekújvár vendégei leszünk, majd február 4-én két meccset is játszunk, 10 órakor ismét a Veszprém U23, 18 órakor pedig az Algyő lesz a vendégünk az egyetemi csarnokban. A két találkozó között 14 órakor a veszprémi fiatalok és az algyőiek mérkőznek meg egymással.

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat Felvétel

ETO-SZESE - A Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány
9024 Győr, Orgona u. 10., B épület, 2. em., 203. ajtó
email: gyfkka@gmail.com 
http://www.etokc.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány
11737007-20740234-000000000

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.