Cél a fejlődés és a dobogó
Kiemelt

Reális esély lehet az NB/I, de egyelőre továbbra is a dobogón akar végezni a 2018/19-es szezonban a férfi kézilabda NB/I B. nyugati csoportjában az AGROFEED ETO-SZESE – jelentették be a szerdai sajtótájékoztatón.

Mindenki maradt a tavalyi keretből, sőt erősítés érkezett, így egyértelmű a cél: dobogón végezni a szezon végén. „A csapategység és a motiváció a helyén van, így hosszútávon az élvonal a cél, de az idei szezonban is mindenképp a dobogón szeretnénk végezni” – árulta el Auer Károly klubvezető. Három fiatal tehetséggel erősítettek, mindannyian beleillenek a tanulj és sportolj elvbe, amit évek óta képvisel az egyesület. „Czene Dávid, Vékony Bence és Lakosy Máté is most kezdi meg a tanulmányait a Széchenyi István Egyetemen, így örömmel tudunk nekik játéklehetőséget biztosítani. Mindhárman színvonalas kézilabda nevelést kaptak. Örülünk, hogy nálunk játszanak” – árulta el a klubvezető.

Az újak: Vékony Bence, Lakosy Máté és Czene Dávid

Sűrűsödött a mezőny, hiszen a korábbi 14-ről 12-re csökkent a létszám, s erősödött is sok csapat. „Az élvonalból előző szezonban kieső Vác szeretne egyből visszajutni az NB/I-be, de a Veszprémi KKFT Felsőörs is nagyon erős lesz és a Nagykanizsa is nagyot erősített, annak ellenére, hogy most jutottak fel az NB/II-ből. Sajnos sok a sérültünk, így kicsit nehéz helyzetben vagyunk” – mondta el Deáki István vezetőedző, aki hozzátette sokat kell még fejlődnie a fiataloknak, hogy megállják a helyüket a csapatban.

Czene Dávid NEKA nevelés és a lövő posztokon várnak tőle sokat, míg a jobb szélső Lakosy Máté szintén a NEKA-ban nevelkedett. Az irányító és átlövő poszton is bevethető Vékony Bence Balatonfüredről tette át a székhelyét városunkba.
„Hosszú távú célunk, hogy az élvonalba feljussunk és Győrnek újra legyen NB/I-es férfi kézilabda csapata. Ehhez a nehezebb utat választottuk, vagyis mi magunk nevelünk ki olyan tehetségeket, akikkel kiegészülve stabil résztvevői tudunk lenni az élvonalnak. Ez a rögösebb és a hosszabb út, de hiszünk az utánpótlás nevelésünkben és a szakembereink tudásában” – zárta szavait Auer Károly.

Auer Károly klubvezető

Vékony Bence a nagyon jó csapategységet emelte ki, a felkészülés is nagyon jól sikerült, kihozta a csapat a maximumot belőle. „Rengeteget edzek, hiszen a felnőttek edzésein kívül, az U23-as és az ifi edzéseken is részt szoktam venni. Szeretném, ha csapattal a tavalyi szintet tudnánk teljesíteni és szeretnék minél többet fejlődni az idei szezonban is” – mondta el a 19 éves fiatal.
Lakosy Máté hamar beilleszkedett a csapatba és ő is az egységet és a jó felkészülést emelte ki. „Mindenképp szeretnénk az első három helyen végezni, bár erősödött az idei mezőny, de igyekezni fogunk” – árulta el Máté, aki hozzátette: nagyon sokat tud tanulni Iváncsik Tamástól, hiszen ugyanazon a poszton fognak osztozni.
Czene Dávid kiemelte, hogy nagyon jó város Győr, hiszen minden adott a sikerhez. „Az edzések kemények, de csak így tudunk fejlődni. Nagyon sokat tudunk tanulni az idősebb, tapasztaltabb játékosoktól” – tette hozzá Dávid, majd mosolyogva mondta, minél többet szeretne a pályán lenni.

 

Kovácsovics László, Vékony Bence, Auer Károly, Turi Edina, Lakosy Máté és Czene Dávid

 

Az ETO-SZESE több mint 400 fiatalnak ad játéklehetőséget az egyesületen belül, de nagyon jó a kapcsolat az idén NB/II-ben induló Győrújbaráttal is, vagy a Tatabánya csapatával is.

Négy utánpótlás csapat is az élvonalban játszik, hiszen az U14, U15, a serdülő és az ifjúsági csapat is a legjobbak között méreti meg magát az idei szezonban. „Kuriózumnak számít, hogy másodosztályú csapatként ott vannak az utánpótlás élvonalában a fiataljaink. Mindannyiukkal szeretnénk benn maradni és stabil résztvevői lenni az élvonalnak” – árulta el Kovácsovics László utánpótlás edző, a felnőttek csapatkapitánya.

A szakmai stábban is van egy erősítés, az idei évtől Turi Edina segíti az egyesület marketing munkáját, s a közösségi oldalak kezelését. 

 

A rutin és a fiatalság ötvözetének köszönhetően egy lendületes csapattal találkozhatnak a szurkolók az idei szezonban is.

 

A jegyekről és a bérletekről hamarosan hírt adunk, kövess minket a Facebook-on és a friss Instagram csatornánkon is!

Hajrá ETO-SZESE! Hajrá Győr!

 


A 2018/19-es keret:

KAPUSOK:
Nahaj László
Pulai Dávid
Décsi Gábor

BALSZÉL
Paár Olivér
Hollós Péter

BALÁTLÖVŐ
Kovácsoviocs László
Kőhalmi Dániel
Gyűrű Olivér
Czene Dávid

IRÁNYÍTÓ:
Schneider Miklós
Sokoray Ádám
Farkas Benedek
Schneider Tamás

JOBBÁTLÖVŐ
Szabó András
Pordán Gábor
Győri-Dani Dávid
Vékony Bence
Farkas Ákos

JOBBSZÉL:
Iváncsik Tamás
Papp Márk
Lakosy Máté

BEÁLLÓ:
Bella Viktor
Goór Kristőf
Molnár Renátó

 

Az őszi szezon mérkőzései: 


2018. szeptember 16. vasárnap
18:30 AGROFEED ETO-SZESE - Veszprémi KKFT Felsőörs
2018. szeptember 23. vasárnap
18:00 Váci KSE - AGROFEED ETO-SZESE
2018. szeptember 29. szombat
18:00 AGROFEED ETO-SZESE - Telekom Veszprém U21
2018. október 6. szombat
11:00 Pécsi VSE - AGROFEED ETO-SZESE
2018. október 13. szombat
18:00 AGROFEED ETO-SZESE - Százhalombattai KE
2018. október 20. szombat
17:00 TUNGSRAM SE-Nagykanizsa - AGROFEED ETO-SZESE
2018. november 10. szombat
18:00 AGROFEED ETO-SZESE - Tatai AC
2018. november 18. vasárnap
18:00 AGROFEED ETO-SZESE - Budai Farkasok NKFT
2018. november 24. szombat
18:00 AGROFEED ETO-SZESE - Balatonfüredi KSE U21
2018. december 1. szombat
18:00 NEKA - AGROFEED ETO-SZESE
2018. december 8. szombat
18:00 AGROFEED ETO-SZESE - Szigetszentmiklósi KSK

 

rl
Fotó: O. Jakócs Péter

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat Felvétel

ETO-SZESE - A Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány
9024 Győr, Orgona u. 10., B épület, 2. em., 203. ajtó
email: gyfkka@gmail.com 
http://www.etokc.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány
11737007-20740234-000000000

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.