Győrben jártak a Tigrisek
Kiemelt

Idei második felkészülési meccsünket a Grundfos Tatabánya KC ellen játszottuk a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. Az élvonalbeli csapat foghíjas kerettel érkezett, hiszen több játékosuk is nemzeti válogatottját erősíti a világbajnokságon.

A megmérettetést a Papp, Czene, Sokoray, Goór, Kovácsovics, Paár védőfallal kezdtünk, kapuban Pulaival. Kemény csatának ígérkezett a mérkőzés, ehhez híven játékosaink és az ellenfél is masszív védekezéssel kezdett. Az első tíz percben rendkívül jól tartottuk magunkat, Czene háromszor, Sokoray pedig egyszer volt eredményes (4-5). Gyors indulásból Sokoray, felállt fal ellen Paár talált a kapuba, míg a vendégek büntetőből és indítás gólokból érvényesültek. Negyedórát követően érkeztek a cserék is, Kőhalmi és Győri-Dani kapott játéklehetőséget, a védőspecialista Sokoray, lerohanásainkban maradt a pályán és használta ki gyorsaságát (20.perc 8-11). A játékrész utolsó tíz percében nehezen tudtunk érvényesülni támadásban, ez meg is látszódott a félidei eredményen hiszen az eredményjelző 9-13-at mutatott.

A második játékrészt a Hollós, Győri-Dani, Farkas, Kőhalmi, Bella, Lakosy összeállításban kezdtük, kapuban a születésnapos Décsivel. A szokatlan felállás azonban eredményes volt az első percekben, hiszen öt perc alatt háromszor találtunk a kapuba, míg az ellenfél csak kétszer (35.perc 12-15). Védekezésben Farkas helyett másik fiatal játékosunk, Molnár érkezett a középső védő posztra, nem is vesztegette idejét, néhány percnyi játékot követően meg is kapta első kiállítását. A kapuban Décsi is élt lehetőségével, ziccert védett, illetve a tatabányai átlövők távoli lövéseitől sem ijedt meg, sőt többet hárított is. A 45.perchez érkezve több szép megoldást láthattunk Kőhalmitól, védekezésben pedig a Kovácsovics-Molnár páros szerzett labdákat (15-18). A második félidő utolsó negyedórájában Vékony is pályára léphetett, ki is használta a lehetőséget hiszen három támadásból kétszer is az ő bombája landolt a bányász kapujában. Az utolsó tíz percbe a vendégek hat gólos előnnyel érkeztek, melyet a több mint öt perces gólcsendünknek köszönhetően növelni is tudtak. Lakosy góljával még szépítettünk az eredményen, ám ezután gól már egyik oldalon sem született, végeredmény: 18-26.

Agrofeed ETO-SZESE – Grundfos Tatabánya KC  18-26  /9-13/

Agrofeed ETO-SZESE: Nahaj, Pulai, Décsi, Bella, Sokoray 4,Molnár, Kőhalmi 2, Győri-Dani 2, Goór, Kovácsovics, Lakosy 2, Papp,Czene 3, Schneider, Farkas, Hollós 1, Paár 1, Mátés 1, Vékony 2; Edző: Deáki István.

 

Következő felkészülési mérkőzés:

2019.01.25. 18:30

Tatai AC - Agrofeed ETO-SZESE

Tata, Kőkút köz

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.