Beharangozó: Agrofeed ETO-SZESE – NEKA
Kiemelt

A 2018/2019-es szezon utolsó hazai mérkőzését játsszuk 05.11-én 18 órakor a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Szombaton az a NEKA érkezik hozzánk, akivel az őszi szezonban Balatonbogláron 26-26-os döntetlent játszottunk és veszítettük el egyetlen pontunkat. Azóta sajnos több fontos pontot is elveszítettünk, azonban a bajnokság második helyéért még mindig harcban állunk. Mindössze három ponttal mögöttünk, a harmadik helyen pont a NEKA csapata áll, így ezen a mérkőzésen el is dőlhet az ezüstérem sorsa.

Nem csak az ezüstérem megszerzése miatt lesz különleges a szombati mérkőzés, ugyanis Szabó András pályafutása utolsó mérkőzését fogja játszani a Magvassy Mihály Sportcsarnokban. 

Utolsó hazai meccséről és pályafutásáról kérdeztük Bandit: „A hétvégi mérkőzésre ugyanúgy készülünk, mint a többire. Ez is egy meccs a bajnokságból azzal a különbséggel, hogy ha hazai pályán minimum egy pontot szerzünk, akkor már biztos az ezüst-érem, ami valljuk be őszintén, mindenkinek ad egy kis plusz motivációt. Tehát Deáki István nem hagyja a társaságot pihenni. Az én helyzetemet nézve nincs bennem semmi hiányérzet, sem a szezonnal kapcsolatban, sem a pályafutásommal kapcsolatban. Kisgyerekként gyorsan megszerettem a kézilabdát, amit 26 éve próbálok tökéletesíteni, kisebb nagyobb sikerekkel. Játszhattam az első osztályban, belekóstolhattam a profi sportolok életébe, kipróbálhattam magam külföldön is. Voltak sikeres szezonok, és voltak kevésbé sikeresek is. Átéltem az ETO hanyatlását majd a feltámadását is. Úgy gondolom, a játék befejezése után is az "ETO- család" tagja maradok még a pályán kívül is. Szerencsere túl sok sérülés nem hátráltatta a játékomat, mert akárki akármit mond ez játék, és ezt akkor tudja jól csinálni az ember, ha élvezi. A döntést, hogy befejezem az aktív pályafutásomat, nagyon nehéz volt meghozni, de pár éve már érlelődött bennem. Akik régebb óta játszanak velem ők tudják, hogy Bandinak ez már kb a harmadik utolsó szezonja. Most érzem, hogy ez valóban az utolsó. Amikor a szervezet sikít, azt már illik meghallgatni. Szerencsére van elég fiatal tehetséges játékos a csapatban, az edzőnek lesz merítési lehetősége a következő szezonban is.”

Hajrá Agrofeed ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.