Újabb két pont a zsebben!
Kiemelt

A szombati mérkőzést ezúttal a Rév TSC otthonában játszottuk Budapesten. Sokoray személyében újabb játékosunkat kellett mellőznünk sérülése miatt, így már Czenével ketten ültek melegítőben a kispadon.

A mérkőzést a Paár, Kovácsovics, Bella, Schneider, Németh, Papp hatosfallal kezdtük, kapuban Pulaival. Rögtön az első gólt Kovácsovics szerezte, majd a mérkőzés első tíz percében Paár, Goór, Schneider Németh, és Papp is eredményes volt, azonban a hazaiak nem hagyták magukat folyamatosan felzárkóztak (10.perc 5-5). Át is vették a vezetést a 11. percben, majd a 15. perchez érve már a három gólos előnyért támadhattak. Nem éltek a lehetőségükkel a fővárosiak, azonban Nahaj becserélésével és két védésével Paár gyors indulásból talált az ellenfél kapujába (18. perc 9-9). A Rév csapata szintén két gyors gólt tudott dobni, így ismét két gólos előnyre tettek szert, ezért Deáki István a 21. percben időt is kért. Az időkérést követően Fekete és Győri-Dani kapott játéklehetőséget. A félidő utolsó perceiben Győri-Dani kettő perces kiállítása alatt a hazaiak előnyüket kihasználva növelni tudták három gólos előnyüket, így a szünetre 16-12-es eredménnyel mentek az öltözőkbe a csapatok.

A második játékrészre Deáki mester a Lakosy, Győri-Dani, Schneider, Goór, Kovácsovics, Paár, Nahaj sort küldte a pályára. A kezdő sípszót követően támadásaikban a Rév TSC csapata egymás után több technikai hibát is vétett, ezt kihasználva a 39. percre felzárkóztunk, 16-16 volt ekkor az állás. Goór többször is jó bejátszást kapott társaitól, így a 43. percre átvettük a vezetést, 17-18. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, kemény védekezés és technikai hibák jellemezték mindkét fél játékát, védekezésünkben Fekete próbálta pótolni Sokorayt, amely többször meg is zavarta ellenfelünket. Egy rossz cserét követően Schneider kényszerült a kispadon tölteni két percet, majd Nahaj heteshárítását követően csapatunk meg tudott lépni két góllal az 55. percre, az állás 22-24. Nehezen ám, de a 26. gólt Lakosy megszerezte, így már három gólos előnyben voltunk de az ellenfelünk az utolsó másodpercig küzdött és majdnem le is dolgozta hátrányát. Az utolsó fél percben Deáki István időt kért, de ezután gólt már nem tudtunk szerezni így a végeredmény egy gólos győzelem lett, 25-26.

 

Rév TSC - AGROFEED ETO-SZESE  25 - 26  /16-12/

Agrofeed ETO-SZESE: NAHAJ, Pulai, Bella, Kőhalmi 1, GYŐRI-DANI, GOÓR 6, SCHNEIDER 9, KOVÁCSOVICS 2, Vékony, Lakosy 3, Nagy, Papp 1, PAÁR 3, Fekete, Németh 1, Edző: Deáki István.

Kiállítás: 12 perc

 

Folytatás:

NBI/B férfi felnőtt V. forduló

2019.10.12. 18:00

Agrofeed ETO-SZESE – PLER Budapest

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.