Beharangozó: Telekom Veszprém – AGROFEED ETO-SZESE
Kiemelt

Szombaton a Liga Kupa sorozatban ezúttal a Telekom Veszprém otthonába látogatunk, a mérkőzés 18 órakor kezdődik a Tüzér utcai Sportcsarnokban, Veszprémben.

Ebben a szezonban kötelező volt elindulnia a Liga Kupában minden NBI/B-s csapatnak, így idén a mi csapatunk is részt vesz ebben a sorozatban. Deáki István tanítványai már túl vannak két mérkőzésen, melyek a nyári felkészülési időszak nagyon hasznosnak bizonyuló mérkőzései voltak. Augusztusban lejátszottuk tehát a két mérkőzésünket a Tatai AC csapatával, először Tatán csapott össze a két csapat, akkor a hazaiak bizonyultak jobbnak (29-28), a visszavágón azonban már hat gólos győzelemmel jöhetett le csapatunk a pályáról (30-24). Most következő ellenfelünk, a Telekom Veszprém pár nappal ezelőtt találkozott szintén a Tatai AC csapatával, ahol a veszprémiek hazai pályán 33-26-os győzelmet arattak.

Az előttünk álló mérkőzésről Sokoray Ádámot kérdeztük: „A bajnokságban három hét szünetünk van, ezt töri meg a hétvégi Liga Kupa mérkőzés. Ezek a meccsek általában teherként hatnak a csapatra, most viszont a hosszabb szünet miatt segít majd kicsit visszazökkennünk a bajnoki ritmusba a jövőheti fontosabb mérkőzéseink előtt (11.05.-kedden Magyar Kupa mérkőzés a Budai Farkasokkal, 11.10.-vasárnap bajnoki mérkőzés a PEAC ellen). A szünetben sem pihentünk, dolgoztunk ahogy tudtunk. Mint minden meccsen most is szeretnénk nyerni, de jövő héten két mérkőzésünk is lesz, így azokra is gondolnunk kell. Sajnos a sérültjeink még mindig nem száz százalékosak, tehát létszám ügyileg még mindig nem állunk túl jól de a mag megvan, és a fiataloknak itt egy újabb esély, hogy bizonyítsák a rátermettségüket.”

 

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.