Győzelem a Liga Kupában
Kiemelt

Fiatalos lendülettel vettük az akadályt, hat gólos győzelmet arattunk a Liga Kupában.

A mérkőzést nem a megszokott sorral kezdtük, ezúttal Paár, Czene, Vékony, Fekete, Győri-Dani, Lakosy és Pulai kaptak lehetőséget. Sokat kellett várnunk az első eredményes támadásunkra, két hazai találatot követően a 6. percben Paár szerezte meg az első gólunkat (2-1). Ezt követően már gyorsabban jöttek a mi góljaink is, annak ellenére, hogy emberhátrányban is játszottunk. Lakosy rövid időn belül háromszor is kapuba talált, így a 12. percben már át is vettük a vezetést (5-6). A következő tíz percben Pulai is egyre jobban védett a kapuban, ziccereket és távoli lövéseket is hárított. Gyors indulásaink is lettek a jó védekezés és jó kapusteljesítmény eredményeként, Paár tudott ziccereket értékesíteni (20. perc 8-10). Az utolsó öt percbe lépve a hazaiak ismét kiegyenlítettek, sőt az utolsó percben már két góllal is vezettek (30. perc 15-13). Maradt a két gólos különbség a lefújásnál is, félidőben 15-13.

A második játékrészt a Paár, Fekete, Vékony, Bella, Czene, Lakosy sorral kezdtük, a kapuban továbbra is Pulaival. Három perc alatt ki is egyenlítettünk, Paár, Lakosy, Vékony és Fekete is kapuba talált (33. perc 16-16), majd a csapatok fej-fej mellett haladtak ezt követően. Egészen a 45. percig, amikor Paár indulás góljával sikerült meglépnünk kettővel majd újabb találatával már három gól volt az előnyünk (46. perc 22-25). Mátés 48. percben lőtt akciógóljával már a négy gólos előny is megvolt (48. perc 23-27). Pulai ott folytatta, ahol az első félidőben abbahagyta folyamatosan ziccekeret és átlövéseket hárított. Az 57. percben dupla védést mutatott be, ebből indulni tudott Paár és ezzel a góllal már hat gólosra dúzzasztottuk előnyünket (25-31). Az utolsó percek sem alakultak másképp, Győri-Dani kétszer, Bella pedig egyszer volt eredményes, így a végeredmény 28-34 lett.

 

Deáki István: „A fiatalok ma bebizonyították, hogy érdemes velük dolgozni.”

Telekom Veszprém - AGROFEED ETO-SZESE   28-34 /15-13/

AGROFEED ETO-SZESE: PULAI, Vidéki, BELLA 4, Kőhalmi , GYŐRI-DANI 4, Schneider, Kovácsovics, VÉKONY 1, LAKOSY 7, CZENE 4, MÁTÉS 2, Papp,  PAÁR 8, FEKETE 4, Edző: Deáki István

Kiállítások: 8 perc

Szép volt fiúk!

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

 

Folytatás:

2019.11.05. 20:00

Magyar Kupa férfi III. forduló

Budai Farkasok - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand, Budaörs Hársfa utca 6.

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.