Beharangozó: AGROFEED ETO-SZESE – Rév TSC
Kiemelt

Ismét hazai pályán játszik csapatunk, ezúttal a sereghajtó Rév TSC csapatát fogadjuk a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Március 8-án vasárnap 18 órakor a Rév TSC csapatával mérkőzünk meg a Magvassyban. A frissen feljutó csapat nehezen veszi az akadályokat az NBI/B-ben, jelenleg a tabella utolsó helyét foglalják el. Mindössze egy győzelemmel büszkélkedhetnek, ennek ellenére nem veheti csapatunk félvállról a mérkőzést, hiszen ősszel csak egy góllal múltuk felül őket az Elektromos Csarnokban. Akkor sérülésük miatt Czene és Sokoray nélkül kellett helyt állnunk, most azonban mindenki egészségesen várja a vasárnapi összecsapást.

Bella Viktort kérdeztük a mérkőzésről: „A vasárnapi meccsen egyértelműen győzelmet várok a csapattól. Egész héten keményen edzettük, hogy ezt megvalósítsuk és újabb két ponttal örvendeztethessük meg a publikumot. Az őszi meccsünk meglepően szoros volt, de úgy gondolom, ha végig koncentrálunk és keményen védekezünk magabiztosabb győzelmet arathatunk.”

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

 

NBI/B férfi felnőtt XV.forduló

2020.03.08. 18:00

Agrofeed ETO-SZESE – Rév TSC

Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.