Nyomtatás

Beharangozó: Rév TSC – AGROFEED ETO-SZESE
Kiemelt

Vasárnap első idegenbeli mérkőzésünkre utazunk a 2020-2021-es szezonban.

A Rév TSC vendégeként lépünk pályára vasárnap 16 órakor az Elektromos Csarnokban, Budapesten. A hazai csapat egyel több bajnoki fordulón van túl mint mi, első hazai mérkőzésükön a KK Ajka csapatánál bizonyultak jobbnak (Rév TSC – KK Ajka : 37-33), majd idegenben a Szigetszentmiklósi KSK-tól szenvedtek kilenc gólos vereséget (Szigetszentmiklósi KSK – Rév TSC : 36-27). A Magyar Kupában is szerepelt a budapesti csapat, azonban már az első fordulóból sem jutottak tovább, balassagyarmati ellenfelük otthonában. Vegyes mutatóval rendelkezik egyelőre a hétvégi ellenfelünk, aki a 2019/2020-as idényben játszott először az NBI/B Nyugati csoportjában. A 20 év körüli átlagéletkorral rendelkező csapatnál tehát nagyobb játékrutinnal rendelkező csapatnak mondható a miénk.

Mindent meg fog tenni csapatunk azért, hogy a győzelemért járó két pontot hazahozzák Győrbe, ráadásul nagy esélyünk van arra, hogy ne csak kettő, hanem négy ponttal térjünk haza. Felnőtt csapatunkat megelőzően Serdülő II. osztályban szereplő csapatunk lép majd pályára, a RÉV-ÓKSI ellen 14 órakor. A mérkőzést ezúttal zárt kapuk mögött rendezik meg, így szurkolóink nem tudnak velünk tartani

 

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

 

 

2020.10.25. 16 óra

Rév TSC – AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Elektromos Csarnok, Budapest

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.