2/2 a heti mérlegünk
Kiemelt

Jól tartotta magát ellenfelünk az első félidőben, azonban a második játékrészre már látható különbség volt a javunkra.

A mérkőzést a Lakosy, Sövegjártó, Mátés, Goór, Kovácsovics, Paár felállásban kezdte csapatunk, kapuban Repóthal. Védekezésben érkezett a pályára Győri-Dani, így Mátés pihenhetett ez idő alatt. Rögtön góllal is kezdte Mátés, hozzá csatlakozott Sövegjártó és Lakosy is, így a hatodik percben 4-3-as eredményt mutatott az eredményjelző. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, a góllövők listájára feliratkozott Kovácsovics és Paár is, így a 16. percre meg tudtunk lépni két góllal is (9-7). Győri-Dani és Barnyák találataival tartottuk előnyünket, sőt a 23. percre növelni tudtuk Lakosy találatával négy gólra (13-9). A játékrész utolsó perceiben is potyogtak a gólok mindkét oldalon, azonban Czene kettő perces kiállásával ismét fel tudott zárkózni a Pécs két gólra. (26. perc 13-11). Már teljes létszámban Barnyák remek bejátszást kapott Mátéstól, melyet gólra is váltott, de mindig volt válasza a pécsieknek a góljainkra és fel is zárkóztak egy gólra (28. perc 14-13). 3-1-re nyertük meg emberhátrányban az utolsó két percet, Kovácsovics, Győr-Dani és Paár voltak eredményesek. Félidei eredmény: 17-14.

A második játékrészre a Lakosy, Németh, Goór, Győri-Dani, Kovácsovics, Paár sort küldte a pályára Deáki István, kapuban továbbra is Repóthal. A félidő első találatát a vendégek 99-es számú játékosának a neve mellé könyvelhettük el, azonban ezt Goór találata, majd Kovácsovics távoli bombája követte (34. perc 22-18). Mátés értékesítette harmadik hétméteresét is, azonban Győri-Dani kettő perces kiállításával emberhátrányba kerültünk, ami alatt a vendégek kétszer is Repóth kapujába találtak (37. perc 20-17). Negyedóra elteltével a vendégek vezetőedzője kénytelen volt időt kérni, hiszen egy 4-1-es rohamban volt csapatunk és hét gólos előnyt kovácsoltunk magunknak (46. perc 26-19). Az utolsó tíz percet megelőzően a vendégek ismét időt kértek, azonban Paár kipattanóból szerzett találatával nyolc gólra növeltük előnyünket (28-20). A mérkőzés utolsó öt percére védekezést is váltottunk, Lukács lépett előre az ellenfél leggólerősebb játékosára, ebből többször is labdát tudtunk szerezni, sőt Sövegjártó kettőperces kiállítása alatt is eredményes tudott lenni először Nagy, majd Goór is. A lefújáskor az eredményjelző 34-23-as eredményt mutatott.

Deáki István: "Egy küzdelmes első félidő után a második félidőben örömjátékkal sikerült megnyerni a kötelezőt."

 

AGROFEED ETO-SZESE – Pécsi VSE  34 - 23  /17-14/

Agrofeed ETO-SZESE: Repóth, Kimmel, Kőhalmi, GYŐRI-DANI 2, GOÓR 4, KOVÁCSOVICS 5, Barnyák 3, Nagy 1, Lukács, Lakosy 3, Czene 2, Sövegjártó 1, Hős-Nagy 1, Mátés 6, Paár 6, Németh. 

Edző: Deáki István.

 

Folytatás:

NBI/B férfi felnőtt nyugat  XIV. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.02.27. 18:00

Budai Farkasok - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Városi Sportcsarnok, Budaörs

 

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.