Igazi csapatmunka volt
Kiemelt

Egy a végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült három gólos győzelmet kiharcolni.

A mérkőzést a Paár, Kovácsovics, Mátés, Goór, Sövegjártó, Lakosy felállásban kezdte csapatunk, a kapuban Repóthal. Első találatunkat Mátés szerezte hétméteresből, majd a harmadik percben csapatkapitányunk kapott kettőperces kiállítást. Kétszer is Repóth kapujába találtak ez idő alatt a vendégek (6. perc 1-3), de Mátés, Lakosy és Sövegjártó találataival tartottuk kétgólos hátrányunkat (14. perc 6-7). Három vendég hibából három gyors gólt tudtunk lőni, így át is vettük a vezetést a 17. percben Paár találatával (9-8). Czene kettő perces kiállítása alatt is tudtuk tartani előnyünket, majd a 20. percben Kovácsovics talált az ellenfél kapujába, így már kétgólos előnynek örülhettünk. Kettős emberelőnybe kerültünk a 21. percben, majd könnyű gólokat szereztünk és léptünk meg három góllal (24. perc 14-11).  A 26. percben Kimmel érkezett a kapuba Repóth helyett. Mátés büntetőből szerezte meg nyolcadik találatát a 27. percben, ezt követően Lakosy is eredményes tudott lenni (29. perc 18-14). A lefújásig a vendégek még egyszer betaláltak Kimmel kapujába, így a félidei eredmény: 18-15.

A második játékrészre a Paár, Czene, Mátés, Goór, Németh, Lakosy sort küldte pályára Deáki István, kapuban továbbra is Kimmellel. Czene bombájával kezdődött ez a félidő, hozzá társult Mátés és Németh, utóbbi azonban kettőperces kiállítást kapott, így emberhátrányban kellett játszanunk (34. perc 21-17). Goór is kettő percig a kispadra kényszerült, ez idő alatt Kimmel ziccerhárításával járult nagyban hozzá a három gólos előnyünk megtartásához (36. perc 22-19). Két gólját követően Czene ismét kettő perces kiállítást kapott, melyet követően mindkét fél gólképtelen perceket élt meg. Újabb fontos Kimmel védés érkezett a 44. percben, majd nyolc percnyi gólcsendet tört meg Németh egy távoli bombával (45. perc 24-21). Ezt az ellenfél három gólja követte, így a Rév felzárkózott 24-24-re. 25-25-ös állásnál fontos ziccereket hárított Kimmel, hozzá társult Németh távoli találataival így három góllal léptünk meg (56. perc 28-25). Felállt fal ellen nem találtuk az ellenszert, azonban Sokoray 1-1 elleni játékából eredményes tudott lenni, majd Kovácsovics szerzett labdát melyből gyorsan tudott indulni és értékesítette ziccerét (59. perc 30-27). Czene találatát követően ellenfelünknek egy utolsó gólra még volt ideje, így a végeredmény: 31-28.

 

Deáki István: "Az egész csapat nagyot küzdött, emellé négy kimagasló teljesítmény társult, így egy számunkra nagyon fontos mérkőzésen sikerült megszerezni a győzelmet.”

 

AGROFEED ETO-SZESE – Rév TSC : 31 – 28 /18-15/

AGROFEED ETO-SZESE: Repóth, Décsi, KIMMEL, Sokoray 1, Kőhalmi, Győri-Dani, Goór, Kovácsovics 3, Barnyák, Vékony, Lakosy 5, CZENE 5, Sövegjártó 1, MÁTÉS 9, Paár 3, NÉMETH 4

Hétméteresek: 5/4

Kiállítások: 12 perc

Edző: Deáki István

 

Következő mérkőzés:

NBI/B férfi felnőtt nyugati csoport IV. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.04.09. 19:30

BFKA-Veszprém U22 - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok, Veszprém

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.