Az olykor meglépő ellenfelünkre többször is felzárkóztunk, a mérkőzés megfordítására azonban nem adott esélyt a hazai csapat.

A mérkőzést a Paár, Kovácsovics, Sokoray, Goór, Németh, Lakosy felállásban kezdtük, kapuban a bajnokságban először pályára lépő Kimmellel. Első találatunkat Lakosy zúdította a füredi kapuba, majd hétméteresből Mátés is eredményes volt. Védekezésben többször is lemaradtunk, így a hazaiak könnyű gólokat szerezhettek (7. perc 5-3). Paár kettőperces kiállításával emberhátrányba kerültünk, ebből azonban jól jöttünk ki, mindössze egy gólt kaptunk. Három perccel később 8-3-as állásnál Deáki István időt kért, melyet követően hétméteresből ismét eredményes volt Mátés. Annak ellenére, hogy ismét emberhátrányba kerültünk, sikerült a felzárkózás az időkérést követően (19. perc 10-8). Kimmel átlövést és ziccereket is hárított, ennek ellenére a hazaiak meg tudtak lépni négy góllal, melyet kettős emberelőnyünkben Győri-Dani találatával a lefújásig háromra csökkentettünk. Félidei eredmény: 16-13.

A második játékrészre a Lakosy, Győri-Dani, Sokoray, Goór, Kovácsovics, Paár felállásban küldte pályára tanítványait Deáki István, kapuban továbbra is Kimmellel. A félidő első percében egy ütközést követően Sokorayt le kellett segíteni a pályáról, így a helyére Mátés érkezett. Öt perc elteltével a hazaiak előnye az újabb emberhátrányunknak köszönhetően öt gólosra hízott, majd a 37. percben Deáki István kénytelen volt ismét időt kérni, mert a támadásainkban kissé tanácstalanok voltunk és a Balatonfüred immár hét góllal vezetett (37. perc 22-15). Két gyors Mátés találattal és Kimmel védéseivel megkezdtük hátrányunk ledolgozását. A kézfej sérüléséből visszatérő Paár kétszer is az ellenfél kapujába talált, melyet Németh találata követett a 45. percben (24-21). A hazaiak 6-2-es rohama ellen Repóthot a kapuban, míg támadásban Czenét próbáltuk meg bevetni, utóbbi két átlövés góllal, Repóth pedig két védéssel szállt be a játékba. Az utolsó öt percben zsinórban három Barnyák találat esett, sajnos ez sem volt elég a felzárkózáshoz. Végeredmény: 34-29.

Deáki István:” A PLER elleni meccshez képest léptünk egyet előre, mert az NBI-ből visszahívott játékosokkal felálló ellenféllel szemben a mérkőzés nagy részén jól küzdöttünk. Azonban tíz perc kihagyás elég volt a Fürednek, hogy olyan előnyt szerezzen, amit a mérkőzés végéig meg tudott tartani.”

 

BFKA-Balatonfüred U22 - AGROFEED ETO-SZESE  34 - 29  /16-13/

Agrofeed ETO-SZESE: Repóth, KIMMEL, Sokoray, Győri-Dani 1, Goór 1, KOVÁCSOVICS 4, BARNYÁK 6, Nagy, Lukács, LAKOSY 4, Czene 2, Sövegjártó, Hős-Nagy, MÁTÉS 8, Paár 2, Németh 1. 

Edző: Deáki István.

 

Folytatás:

NBI/B férfi felnőtt nyugati csoport VIII. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.02.17. 19:30

AGROFEED ETO-SZESE – KK Ajka

Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

 

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

 

Utoljára frissítve: 2021. február 15., hétfő 13:46

Vasárnap folytatja csapatunk az NBI/B nyugati csoportjában a tavaszi szezont, ezúttal a BFKA-Balatonfüred U22 otthonában lépünk pályára.

A balatonfüredi fiatalok stabil teljesítményt mutatnak a bajnokságban, októberben kilenc góllal bizonyultak jobbnak a PLER-Budapestnél és a veretlenségi szériájuk egészen a Tatai AC csapatával való találkozásig tartott. Az előző hétvégén mindössze három gólos vereséget szenvedtek a füredi fiatalok a rutinos tataiak otthonában, így biztosak lehetünk abban, hogy győzelemre éhesen fogadnak minket hazai pályán. Csapatunk a 2020/2021-es szezonban még nem találkozott a fiatal balatonfürediekkel, azonban abban biztosak lehetünk, hogy a jelenleg dobogós csapat ellen mindent meg fogunk tenni a pontszerzésért.

Hajrá AGORFEED ETO-SZESE!
Hajrá Győr!

 

NBI/B férfi felnőtt nyugati csoport XII. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.02.14. 16:00

BFKA-Balatonfüred - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Eötvös Sportcsarnok, Balatonfüred

Húsz percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően azonban fölénk kerekedett az ellenfél.

A mérkőzést a Paár, Kovácsovics, Sokoray, Goór, Németh, Nagy felállásban kezdte csapatunk, kapuban Repóthal. Rögtön az első támadásunkból Kovácsovics bombázott az ellenfél kapujába, erre ellenfelünk válaszolt is a 3. percben (1-1). A sérülésből visszatérő Paáré volt a következő találatunk, ezt Sokoray védekezésbeli remeklése követte (6. perc 2-2). Gyors indulásból harcolt ki Nagy büntetőt, melyet Németh értékesített is, így továbbra is fej-fej mellett haladtak a csapatok. Rengeteg futással és az ezzel járó technikai hibákkal volt telített a csapatok játéka, ezt tetézte mindkét oldalon a remek kapusteljesítmény, Repóth és az ellenfél hálóőre is ziccereket hárított. Negyedóra elteltével még fej-fej mellett haladtak a csapatok, ekkor Deáki István időt kért, hiszen zsinórban három helyzetünk is kimaradt. Érkeztek a cserék, Győri-Dani és Lakosy kaptak játéklehetőséget. Emberelőnyből a frissen pályára lépő Lakosy kétszer is a hazaiak kapujába talált, így ismét kiegyenlítettünk a 21. percre (8-8). Egy technikai hibát követően a hazaiak egy perc alatt elléptek két góllal, ezt az előnyt a félidő végére folyamatosan növelték, ezeket a könnyű gólokat már Décsi kapta. Félidei eredmény: 14-9.

A második játékrészre a Paár, Kovácsovics, Sokoray, Goór, Németh, Lakosy sort küldte pályára Deáki István, kapuban ismét Repóthal.  A hazai csapat sokkal nagyobb lendülettel jött ki az öltözőből, 3-0-ás szériát futottak, ezért Deáki mester időt is kért. Érkezett Németh helyére Sövegjártó, Kovácsovics helyett pedig Czene, a 37. percben pedig érkezett az első találatunk is Sokoraytól (17-10). Két gyors indulásból szerzett góllal felzárkózhattunk volna, azonban a védelmünk továbbra sem állt össze és mindig érkezett válasz a találatainkra (40. perc 20-13). Sokoray egymás után kétszer is eredményes tudott lenni a hazaiak kapuja előtt, ezt követte Sövegjártó távolról eleresztett első találata (45. perc 21-15). A következő percekben is a hazaiak dominálták a játékot, minden találatunkra góllal válaszoltak, így esélyt sem adtak a felzárkózásra (50. perc 25-18). Mindkét oldalon rengeteg kettő perces kiállítást osztottak ki a játékvezetők, többször is emberhátrányban kellett játszanunk, az emberelőnyös helyzeteinket azonban nem tudtuk maradéktalanul értékesíteni. Az utolsó hét percre érkezett Mátés és Győri-Dani, azonban a sebességváltásunk sem változtatott az erőviszonyokon, így a hazai csapat megtarthatta a győztesnek járó két pontot. Végeredmény: 28-20.

 

Deáki István: „A játék nagyon sok elemében fölénk kerekedett az ellenfél, ezért biztosan győzött.”

 

PLER-Budapest - AGROFEED ETO-SZESE  28 - 20  /14-9/

Agrofeed ETO-SZESE: Repóth, Décsi, SOKORAY 5, Győri-Dani, Goór 2, Kovácsovics 2, Barnyák 1, Vékony, Nagy, Lakosy 2, Czene, Sövegjártó 1, Mátés 4, Paár 2, Herkovits, Németh 1. 

Edző: Deáki István.

 

Folytatás:

Szerencsejáték Zrt. Férfi Liga Kupa A csoport (zárt kapus mérkőzés)

2021.02.14. 16:00

BFKA Balatonfüred U22 - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Eötvös Sportcsarnok, Balatonfüred

 

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

 

Utoljára frissítve: 2021. február 08., hétfő 09:47

Ezen a héten megkezdi csapatunk az NBI/B nyugati csoportjában a tavaszi szezont. Első ellenfelünk az a PLER-Budapest, akivel az őszi fordulót kell pótolnunk, így a PLER csapatával nem csak egyszer találkozunk ebben a félévben.

Kevés mérkőzésen van túl a PLER, mindössze négy NBI/B-s fordulót tudott lejátszani a koronavírus miatt szombati ellenfelünk. Négy mérkőzéséből kétszer győztesen hagyta el a pályát a fővárosi csapat, hazai pályán először a Tatai AC majd a Pécsi VSE csapatát győzték le. Idegenbeli mérkőzéseiken azonban először a NEKA-tól hat góllal, majd a BFKA-Balatonfüred csapata ellen kilenc góllal maradtak alul. Januárban sokkal aktívabb volt ellenfelünk, négy Liga Kupa mérkőzést játszottak le, melyből háromszor győzelmet arattak, illetve egy döntetlent is játszottak a Balassagyarmati Kábel SE csapatával.
Hazai környezetben jobban teljesít ellenfelünk, így nem lesz könnyű dolga Deáki Istvánnak és csapatának a Sportkastélyban. Biztosak lehetünk abban, hogy száz százalékot fog nyújtani csapatunk és mindent meg tesz azért, hogy ponttal/pontokkal térjen haza szombaton.

Hajrá AGORFEED ETO-SZESE!
Hajrá Győr!

 

NBI/B férfi felnőtt nyugati csoport XI. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.02.06. 18:00

PLER-Budapest - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Sportkastély, Budapest

 

Utoljára frissítve: 2021. február 04., csütörtök 09:24

A gyenge első félidőt, egy sokkal bíztatóbb második követett.

A mérkőzést a Juhász, Kőhalmi, Sokoray, Barnyák, Németh, Nagy felállásban kezdtük, kapuban a csapat újoncával, Kimmellel. A vendégek találatával kezdődött a mérkőzés, azonban a második próbálkozásuk útjába állt Kimmel, így egy hetes hárításával indított rögtön a mérkőzés elején. Az első gólunkat a hatodik percben Németh szerezte (6. perc 1-4), ezt követően azonban dadogott a támadásunk, a 12. percben kénytelen volt időt kérni Deáki István (1-7). Kimmel egy duplavédést is bemutatott a meccs 14. percében, ezt követően az ellenfél azonban könnyű gólokat lőhetett. A sok technikai hibánkat, Barnyák 15. percben kapott piroslapja tetézte, akinek a játékát  a mérkőzés további részében nélkülöznünk kellett. Érkeztek a szokásos cserék a játékrész felénél, Mátés, Győri-Dani és Czene kapott játéklehetőséget. A 23. percre meglépett a Veszprém csapata tíz góllal, kegyetlenül kihasználták technikai hibáinkat, melyekből gyorsan tudtak indulni. Goór és Győri-Dani találataival kozmetikáztunk az eredményen, azonban az utolsó tíz percből nyolc percen keresztül képtelenek voltunk eredményesek lenni a vendégek kapuja előtt. Félidei eredmény: 6-20.

A második játékrészre a Kőhalmi, Kovácsovics, Sokoray, Goór, Sövegjártó, Lakosy sort küldte a pályára Deáki István, a kapuban immár Rapóthal. Sövegjártó bombájával kezdtük a félidőt, ezt követte Lakosy szélről lőtt találata (34. perc 8-21). Emberhátrányban a vendégek kapus nélkül támadtak, így a jó védekezésünkből Repóth üres kapus gólt dobhatott (35. perc 9-21). Győr-Dani kettőperces kiállításával mi is emberhátrányban játszottunk, azonban a hátrányunk mindössze egy percig tartott, amikor a vendégeknél Fazekas is kettőperces büntetést kapott. Goór és Kovácsovics találatai után a 44. percben 12-23-as eredményt mutatott az eredményjelző. Ezt a két találatot követően sajnos hét percet kellett várni az újabb hazai gólra. Lakosy találatával az 51. percben 13-27-re módosult az állás. A sok technikai hibát nem hagyta el csapatunk, ezekből rengeteg könnyű gólt szerzett ellenfelünk. Az mérkőzés utolsó öt percét 5-3-ra nyertük meg, így a végeredmény 18-34 lett.

Deáki István: „Lélek és hit nélküli első félidő után a 2. félidőben ugyan sokat hibázó, de küzdő csapat volt a pályán.”

AGROFEED ETO-SZESE - Veszprémi KKFT   18 - 34  /6-20/

Agrofeed ETO-SZESE: Repóth 1, KIMMEL, SOKORAY, Kőhalmi, Győri-Dani 3, Goór 3, KOVÁCSOVICS 5, Barnyák , Vékony, Nagy, Lakosy 2, Czene, SÖVEGJÁRTÓ 1, Mátés 1, Juhász, Németh 2 

Edző: Deáki István.

 

Folytatás:

NBI/B férfi felnőtt nyugati csoport XI. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.02.06. 18:00

PLER-Budapest - AGROFEED ETO-SZESE

Helyszín: Sportkastély, Budapest

 

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

Utoljára frissítve: 2021. január 25., hétfő 09:12

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.