Nyomtatás

Veretlenül lettek bajnokok
Kiemelt

13 május 2019
Szerző: 

Fiú Serdülő III. osztályban szereplő csapatunk a bajnokság utolsó mérkőzésének már a bajnoki címmel a zsebében vághatott neki. 

A veretlenség mellé, igazi csapatmunka is társult, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a házi góllövő lista. Több játékosunk is három-öt gólos meccsenkénti átlaggal rendelkezik a három legtöbb gólt dobott játékosunk mellett is: Gonda Ádám, Szelőczei Bálint, Herbert Bálint és Vörös Ádám is ide tartozik. Gólkirályunk Németh Máté lett, aki 17 mérkőzésen 90-szer talált a kapuba, tőle mindössze 11 góllal maradt le Babics Olivér Benedek, aki mind a 18 meccsen csapatban volt. Mögöttük Horváth Péter Noel végzett, aki 13 mérkőzésen 55-ször volt eredményes. 

Az utolsó előtti mérkőzést követően már bajnokká avattuk őket, azonban egy mérkőzés még hátra volt Horváth János csapatának. Mindenki azt hinné nyugodtan, minden mindegy alapon kezdték el a bemelegítést a srácok a Máriaújfalu-Szentgotthárd csapata ellen. Azonban ez nem így volt, hiszen a csapat célja a veretlenség megőrzése volt.

Horváth János értékelte a hibátlan szezont: „A bajnokság előző féléve nagyon jól sikerült, megismertük az erőviszonyokat. Ennek tudatában készültünk a mérkőzéseinkre tavasszal, kiváltképpen azokra, ahol szorosabb eredmény született. Ilyen volt a Veszprém KKFT II. (4 gólos győzelem), Várpalotai BSK II. (5 gólos győzelem), illetve a Szentgotthárd VSE (8 gólos győzelem) és a Máriaújfalu-Szentgotthárd (1 gólos győzelem) csapata. Mivel a bajnokság többi csapatánál lényegesen jobbak voltunk, tudtunk főleg ezekre az ellenfelekre koncentrálni. Nem akartunk lehetőséget adni arra, hogy a visszavágón is megszorongassanak. A felkészülés tökéletesen sikerült a Veszprém és a Várpalota ellen is, mindkét mérkőzésünket megnyertük hazai pályán; 15 illetve 24 góllal. Nagyon jól működött a védekezés, a kapusok (Hoffmann Bálint, Pedersen Benjamin, Török Gergő) pedig, egészen elképesztő teljesítménnyel rukkoltak elő (50-52%-os hatékonysággal). Papírforma szerint a bajnoki elsőségnek az utolsó mérkőzésen kellett volna eldőlnie, arra számítottunk, hogy két fordulóval a vége előtt, két pontos különbséggel vágunk neki a bajnoki „döntőnek” legfőbb riválisunkkal, a Máriaújfalu csapatával. Ehhez nekünk nyernünk kellett a Szentgotthárdi VSE, nekik pedig a Veszprémi KKFT II. ellen. A bakonyi csapat azonban keresztülhúzta ezeket a számításokat, mert legyőzték három góllal a Máriaújfalu csapatát. Ennek következményeként annak tudatában utazhattunk Szentgotthárdra, hogy az utolsó mérkőzésünktől függetlenül már ott bebiztosíthatjuk első helyünket. Az extra motiváltság és nyerni akarás, még magasabb szinten volt jelen és ellentmondást nem tűrően 15 gólos különbséggel kerekedünk felül riválisunkon. A Máriaujfalu elleni utolsó meccs, így gyakorlatilag komolyabb tét nélkül került megrendezésre.

Az év elején kitűztük azt a célt, hogy veretlenül legyünk bajnokok, ezért keményen készültünk ellenük az edzéseken. A komplex feladatokon kívül főleg a védekezésre fektettem nagyobb hangsúlyt, mert három játékosuk is a bajnokság tíz legjobb góllövője között van- köztük a gólkirály is. Kértem a játékosaimtól, hogy úgy álljunk neki ennek a mérkőzésnek is, mintha ezen múlna az aranyérem sorsa. Ezért is mondhatom, hogy ez a társaság egy nagyon jó csapat, mert a megbeszélteknek megfelelően küzdöttek és próbáltak kiadni magukból mindent. Az ellenfél már az első támadásnál tudtunkra adta, hogy nyerni jöttek Győrbe. Meg szerették volna verni az akkor már bajnok ETO-SZESE csapatát. Ennek köszönhetően egy izgalmas és kemény mérkőzést láthattunk a Magvassyban. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk (Török Gergő) kiváló volt. Az ellenfél kapuja előtt talán a felfokozott izgalmi állapotnak köszönhetően a megszokottnál több hibával fejeztük be a támadásainkat, így egy végletekig szoros mérkőzés alakult ki a tabella első két csapata között. Az idegenbeli mérkőzéshez hasonlóan, itthon is egy góllal nyertünk, így 100%-os mérleggel zártuk a 2018/19-es bajnoki szezont. Összességében a kitartó munkának, hozzáállásnak, szülői támogatásnak és természetesen a klubunk mindennemű segítségének köszönhetjük ezt a sikeres évet. Izgatottan várjuk a jövő év másodosztályos kihívásait.”

 

Gratulálunk a csapatnak és sok sikert kívánunk a jövőévi másodosztály-beli szerepléshez!

Hajrá Agrofeed ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

Sajtó

Legfrissebbek a szerzőtől: Sajtó

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.