Beharangozó: AGROFEED ETO-SZESE – Budai Farkasok
Kiemelt

Szombaton a Budai Farkasok csapatát látjuk vendégül a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, 18 órakor.

Ellenfelünkkel nem olyan régen találkoztunk a bajnokság keretein belül, akkor februárban, a Budaörsi Sportcsarnokban a hazaiak bizonyultak jobbnak (29-25). A Farkasok tavaszi programja hosszúra sikeredett, ugyanis egy mérkőzés kivételével minden mérkőzésüket el kellett halasztaniuk a koronavírus miatt. Jelenleg tizenhárom mérkőzésen vannak túl, ebből nyolc győzelmet arattak és öt vereséget szenvedtek. Találkozásunk óta mindössze három vereséget szenvedtek, mindet idegenben: egy góllal kaptak ki a Tatai AC otthonában (31-30), majd a Balatonfüred (30-25) és a NEKA (32-20) sem kímélte ellenfelét. Mindezek ellenére könnyű győzelmet arattak a Szigetszentmiklósi KSK és a KK Ajka ellen, szoros meccsen legyőzték a PLER-t és hazai pályán visszavágtak a balatonfüredi fiataloknak (32-20). Mindig is nagy riválisunk volt a Budai Farkasok csapata, akik ezekkel az eredményekkel a tabella hatodik helyét foglalják el pillanatnyilag. Ismét nehéz feladata lesz csapatunknak a szombati rangadón, azonban mindent meg fognak tenni a fiúk, hogy itthon tartsák a két pontot.

A mérkőzés 18 órakor kezdődik, melyet Facebook oldalunkon élőben közvetíteni fogunk.

Szurkoljunk együtt csapatunknak!

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

 

NBI/B férfi felnőtt nyugati csoport VIII. forduló (zárt kapus mérkőzés)

2021.05.01. 18:00

AGROFEED ETO-SZESE – Budai Farkasok

Helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.