Ötven percig szorongattuk ellenfelünket
Kiemelt

Bő ötven percig tudtuk tartani a PLER-Budapest tempóját a mérkőzés során, az utolsó tíz percre azonban csapatunk elfáradt, így ellenfelünk a lefújásra öt gólos előnyt kovácsolt magának.

A mérkőzést a Paár, Czene, Goór, Sokoray, Sövegjártó, Lakosy felállásban kezdte csapatunk, a kapuban Décsivel. A mérkőzés első találatát a vendégek szerezték, ezt azonban három győri találat követte, Sokoray kétszer, Sövegjártó pedig egyszer volt eredményes (5. perc 3-1). Kemény védekezés jellemezte mindkét csapat játékát, ebből kifolyólag hosszú támadásokat vezetett mindkét csapat. 6-4-es állásnál a vendégek 3-0-ás sorozatot produkáltak, így Deáki István időt kért (13. perc 6-7). Érkeztek a cserék az időkérést követően, Barnyák, Győri-Dani és Németh kaptak játéklehetőséget. Barnyák egy góllal, Győri-Dani pedig egy hétméteres kiharcolásával szállt be a játékba, hozzájuk csatlakozott Décsi is egy védéssel (17. perc 8-8). Fej-fej mellett haladtak a csapatok a következő percekben, 11-12-es állásnál azonban a mérkőzés során először emberhátrányba kerültünk Barnyák szabálytalanságát követően. Mindössze egy percig voltunk hátrányban, miután a vendégek is emberhátrányba kerültek. Ez alatt az idő alatt Paár használta ki emberelőnyünket és lőtte be tizenkettedik találatunkat, a másik térfélen pedig már Kimmel állt a kapuban, aki fontos átlövés védést mutatott be (26. perc 12-13). Az utolsó három percben ismét emberelőnybe kerültünk, Paár és Németh is az ellenfél kapujába találtak, így átvettük a vezetést egy kis időre (28. perc 14-13). A vendégek még egyszer gólt lőttek, így a félidei eredmény: 14-14.

A második játékrészre a Paár, Czene, Sokoray, Goór, Sövegjártó, Lakosy sort küldte a pályára Deáki István, a kapuban immáron Repóthal. Goór, Sövegjártó és Czene lőttek zsinórban 1-1 gólt, így a 35. percre két góllal léptünk meg (17-15). Ezt követően a vendégek percei következtek, hiszen amíg ők folyamatosan gólokat tudtak lőni, a mi támadójátékunk akadozott és öt percig gólképtelen volt a csapat. Lakosy volt eredményes (40. perc 18-18), de két technikai hibánkhoz két gyors PLER-gól társult, így a vendégek a negyvenkettedik percre megléptek 18-20-ra. Deáki István kénytelen volt időt kérni és támadásban pályára küldte Kőhalmit, aki góllal hálálta meg a bizalmat (44. perc 19-20). Ismét három és fél percet kellett várni a következő találatunkra, Barnyák volt eredményes, majd büntetőből Győri-Dani is az ellenfél kapujába talált (48. perc 21-22). 22-24-es állásnál a vendégek támadhattak a három gólos vezetés megszerzéséért, azonban Décsi útját állta a lövésnek és fantasztikus védést mutatott be. A labda visszapattant az ellenfélhez és ezzel az eséllyel már élt a PLER, megszerezte a lélektanilag fontos három gólos előnyt (53. perc 22-25). Megtartotta az előnyét a vendégcsapat, sőt az 57. percre már a négy gólos előnyt is megszerezték (23-27). Deáki István utolsó időkérési lehetőségét is kihasználta, melyet követően egészpályás letámadással leptük meg ellenfelünket. Győri-Dani hétméteresből szerzett góljaival tartottuk magunkat (59. perc 25-28), a védekezésünket azonban könnyen átjátszotta ellenfelünk, így a végeredmény: 25-30.

A mérkőzést megelőzően Deáki Istvánt köszöntötte a klub hatvanadik születésnapja alkalmából, majd a félidőben utánpótlás csapataink vehették át az NBII Észak-nyugati bajnokságban és a Győr-Moson Sopron Megyei férfi felnőtt bajnokságban elért második helyezésért járó oklevelet, illetve az ezüstérmeket. Ezúton gratulálunk a csapatoknak és edzőiknek; Rosta Miklósnak, Horváth Jánosnak és Papp Márknak.  

 

Deáki István: „Viszontagságos éven vagyunk túl. Sajnos a szereplésünk elmaradt az utóbbi évek eredményétől. A helyezésünknek ma még nem tudunk örülni, a végső eredmény nem rajtunk múlik, hanem az ellenfeleinken. Reméljük a legvégén örülhetünk és minden szinten sikerül úgy megerősödnünk, hogy a régi dicsőségében sütkérezhessen a csapat.”            

 

AGROFEED ETO-SZESE – PLER-Budapest  25 - 30  /14-14/

Agrofeed ETO-SZESE: Repóth, Décsi, Kimmel, SOKORAY 2, KŐHALMI 2, GYŐRI-DANI 3, Goór 1, Barnyák 3, Vékony, Lukács, Lakosy 3, Czene 2, Sövegjártó 3, Hős-Nagy, Paár 2, Németh 4.

Edző: Deáki István.

 

Hajrá AGROFEED ETO-SZESE!

Hajrá Győr!

 

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.