Továbbjutottunk a Magyar Kupában
Kiemelt

A mérkőzés végére kijött a két csapat közti osztálykülönbség, simán jutottunk tovább a Magyar Kupa I. fordulójából.

A mérkőzést a Herkovits, Czene, Sokoray, Goór, Németh, Szabó felállásban kezdte csapatunk, a kapuban Décsivel. Első találatunkat Németh passzából szerezte Goór, majd Sokoray és Herkovits vette be ellenfelünk kapuját. 4-3-ra vezetett az Ajka csapata a 10. percben, mikor Kovácsovics László időt kért. Az időkérést követően Kőhalmi, Mátés és Barnyák lépett pályára, majd az első játékból egyből gólt szerzett Szabó (11. perc 4-4). Kettő percre emberhátrányba kerültünk Barnyák szabálytalanságát követően, ezt kihasználta ellenfelünk és a 16. percre háromgólos előnyt kovácsolt magának (8-5). Újabb cserék érkeztek a 20. percben, Sövegjártó, Lukács és Nagy kaptak játéklehetőséget (9-6). Két Mátés találatot követően ellenfelünk egyszerre három kettőperces kiállítást is összeszedett, így kettő percig mindössze négy játékossal lehettek a pályán. Ez alatt az idő alatt Mátés újabb két találata és Vékony egészpályás gólja következett, így gyorsan magunkhoz ragadtuk a vezetést (24. perc 9-10). Ismét emberhátrányba kerültünk, sőt egy percig kettős hátrányban is voltunk, Vékony és Kőhalmi kényszerültek a kispadra. Az utolsó percekben már csak Czene talált az ajkai kapuba, félidei eredmény: 15-14.

A második játékrészben a Lukács, Czene, Sokoray, Goór, Sövegjártó, Nagy sor lépett pályára, a kapuban már Kimmellel. Első találatunkat Sokoray neve mellé könyvelhették el, üreskapus találatával kiegyenlítettünk (32. perc 15-15). Zsinórban négy találatot is szereztünk gyors támadásainknak köszönhetően, Sokoray, Lukács és Sövegjártó voltak eredményesek, így meg tudtunk lépni 16-19-re. A nyitott védekezésünk mögött Kimmel elkapta a fonalat a kapuban és ennek köszönhetően gyors gólokat tudtunk szerezni. Czene és Vékony kétszer, Sövegjártó pedig egyszer volt eredményes, így már hét gólos előnyben voltunk (43. perc 18-25). A hazaiak hálóőre is bravúrokat mutatott be, így a különbség csökkent négy gólra (45. perc 21-25). Eközben pályára lépett Kovácsovics is, majd a hazaiak időkérését követően Németh, Kőhalmi, Szabó és Herkovits is visszatértek a pályára. 7-6 elleni játékkal próbálta meg behozni lemaradását ellenfelünk, ez azonban sikertelen próbálkozás volt (52. perc 22-28). Vékony találataival az emberhátrányos időszakunkban is tartottuk előnyünket, majd 6-6 ellen már a Barnyák-Vékony összjátékból voltunk többször is eredményesek (29. perc 26-33). Az utolsó másfél percben már nem szerzett egyik csapat sem gólt, így a végeredmény maradt 26-33.

 

Kovácsovics László: „Örülünk a továbbjutásnak, ezzel a hozzáállással és játékkal a saját osztályunkban nem nagyon fogunk pontokat szerezni.”             

 

KK Ajka - AGROFEED ETO-UNI Győr  26 - 33  /15-14/

AGROFEED ETO-UNI Győr: Décsi (6 védés), KIMMEL (8 védés), Sokoray 5, Kőhalmi 2, Goór 1, Kovácsovics, Barnyák 3, Nagy 1, Lukács 2, Czene 3, Vékony 5, Szabó 1, Mátés 5, Sövegjártó 3, Herkovits 2, Németh

Vezetőedző: Kovácsovics László

Edző: Horváth János

 

Folytatás:

2021.10.15. 19:00

AGROFEED ETO-UNI Győr – BFKA Veszprém

helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok

 

Írjon hozzászólást...

Kapcsolat

 

AGROFEED ETO-SZESE

Székhely: 9026 Győr, Egyetem tér 1.

Iroda: 9027 Győr, Kiskút liget, Magvassy Mihály Sportcsarnok

email: etoszesegyor@gmail.com 

Utánpótlásunk: 

http://www.gyoriferfikezilabdaert.hu/

Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítvány

bankszámlaszám: 11737007-20740234-000000000

 

 

Webhelyünkön cookie-kat használunk. A cookie-k segítségével tudjuk szolgáltatásainkat és a felhasználói élményt továbbfejleszteni, valamint elemzésre és reklámcélokra használjuk őket. Ha többet szeretne megtudni a cookie-k használatáról és a vonatkozó beállítások módosításáról, kattintson ide. Ha a módosítások megváltoztatása nélkül használja tovább az oldalt, azzal jóváhagyja a cookie-k használatát. Bezárás.