Az NBI/B férfi bajnokság folytatására készül csapatunk, az alapszakasz első mérkőzésére Mezőkövesdre utazunk.
Aktuális ellenfelünk az NBI/B keleti csoportjában az alapszakasz kilencedik helyén végzett. Hat győzelemmel, két döntetlennel és tíz vereséggel, 14 ponttal zárták az alapszakasz küzdelmeit. Szeptemberben a bajnokságot a Békés csapatának legyőzésével kezdték hazai pályán (27-24), ezt követően azonban hosszú heteket kellett várniuk az újabb győzelemre. Ismét hazai pályán kerekedtek a Fradi fölé (36-25), majd a téli szünetig bezsebeltek még négy pontot; először a Salgótarjánnál (32-28), majd a Vecsési SE (32-26) csapatánál is jobbnak bizonyultak. A karácsonyi szünet után rögtön meg is szerzeték első és egyetlen idegenbeli győzelmüket, a Cegléd vendégeként 27-29-es győzelmet arattak. A következő mérkőzésen ismét hazai pályán a szegedi fiatalokat győzték le (34-30), majd utolsó bajnoki pontjukat az Ózd csapata ellen csikarták ki (22-22), szintén Mezőkövesden.
Hazai pályán van igazán elemében ellenfelünk, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy pontjaik nagy százalékát otthon szerezték meg. Ennek fényében a lehető legjobb teljesítményét kell nyújtania csapatunknak, ha pontokkal szeretne hazatérni.
Szurkoljunk együtt szombaton, hogy újabb bajnoki pontokkal gazdagodhasson csapatunk.
Hajrá AGROFEED ETO-UNI Győr!
NBI/B Férfi Alsóház
2022.03.26. 18:00
Mezőkövesdi KC – AGROFEED ETO-UNI Győr
helyszín: Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd