Rengeteget állt a játék, ami a hazai csapatnak kedvezett inkább. Nem tudtuk a saját tempónkat rájuk erőltetni, így a győztesnek járó pontok jogos tulajdonosuknál maradtak.

A mérkőzést a Mátés, Győri-Dani, Rosta, Ásványi, Sövegjártó, Nagy védősorral kezdte csapatunk, Vargával a kapuban. Első találatunkat Sövegjártó szerezte egy gyors középkezdést követően, majd két Mátés találat után az eredményjelző 3-3-as állást mutatott (4. perc). Több technikai hibát is vétettünk a következő percekben, ráadásul tiszta ziccereinket sem tudtuk gólra váltani, így a hazaiak a 9. percre 7-3-as előnyre tettek szert. Azonnal felhasználta vezetőedzőnk első időkérési lehetőségét, amelyet követően rögtön nem tudtunk gólt szerezni, ellenben ellenfelünk ismét eredményes tudott lenni. Nagy góljával 8-4-re szépítettünk, majd újabb találatával 9-5-öt mutatott az eredményjelző. A 16. percbe érkezve már a hazai csapatnak kellett időt kérnie, hiszen a kapuban Varga több ziccert védett, támadásban pedig zsinórban három gólt is szereztünk (16. perc 10-8). Rosta és Nagy találataival továbbra is két gólos hátrányban voltunk a 20. perchez érkezve, azonban ismét könnyű gólokat szereztek a vecsésiek és megléptek 15-11-re. Goór kiállításával a mérkőzés során először emberhátrányba kerültünk, majd Sövegjártó találatát követően Győri-Dani is a kispadra kényszerült kettő percre. Kicsivel több, mint egy percig így kettős emberhátrányban voltunk, de Nagy így is eredményes tudott lenni (26. perc 16-13). A hazaiak szintén emberhátrányba kerültek, ez idő alatt Paár kétszer is gólt szerzett, amivel 17-15-re módosította az eredményt (28. perc). A 29. percben Goór megkapta második kiállítását is, így ezt a félidőt emberhátrányban fejeztük be. Sokoray még szerzett egy gólt, így a félidei eredmény: 19-16.

A második játékrészre a Nagy, Sövegjártó, Mátés, Rosta, Sokoray, Paár sort küldte pályára vezetőedzőnk, a kapuban Pulaival. Vecsési találattal indult a játék, a mi első találatunkig viszont majdnem hét percet kellett válni, ekkor szerezte meg ötödik találatát Sövegjártó (21-17). 7-6 elleni játékkal próbáltuk meg a támadójátékunkat felfrissíteni, ebből Győri-Dani gólt is tudott szerezni, Goór pedig hétméterest harcolt ki. Paár értékesítette a büntetőt, amivel 22-19-re módosította az eredményt (40. perc). A 43. percben ellenfelünk 25-19-re lépett meg egy üreskapus találattal, amelyet azonnali időkérésünk követett. Nyitott védekezésre váltottunk, majd Mátés találatával öt gólra zárkóztunk fel (44. perc 25-20). A védekezésünk továbbra sem volt azon a szinten, mint az előző mérkőzéseinken, így a Vecsés majdnem minden próbálkozásból gólt szerzett (49. perc 28-22). Gyors labdafelvitelből tudott Paár gólt szerezni, majd Rostát is megtaláltuk a falban (52. perc 30-24). Goór harmadik kiállítását követően az utolsó nyolc percre ő már nem térhetett vissza a pályára, csapatunk pedig újra emberhátrányba került. Nyolc gólos előnybe kerültek ez idő alatt a hazaiak, amelyet követően próbáltuk tartani a különbséget. Sokoray, Mátés és Gaál is gólokat szereztek, a gólokhoz azonban ma nem társult kemény védekezés (57. perc 34-27). Az utolsó percekben az ellenfél kapusát is naggyá tettük, hiszen sorozatosan ziccervédéseket mutatott be. Technikai hibáink és eladott labdáink a mérkőzés végére megbosszulták magukat, így a végeredmény: 36-27.

 

Bencze József: „A mai mérkőzésen a Vecsés a játék minden elemében jobb volt nálunk. Nem tudtunk olyan játékot játszani ami számunkra megfelelő lett volna, azt gondolom jó pár embernek a hozzáállásán változtatni kell és nem csak akkor kell megmutatni, hogy tudunk kézilabdázni, amikor siker van, hanem akkor is amikor több gólos hátrányban vagyunk. Megyünk tovább, gőzerővel készülünk a pénteki Kecskemét elleni mérkőzésre. A sérültjeinknek jobbulást kívánunk.”

 

Vecsés SE – AGROFEED ETO-UNI Győr   36 – 27    /19-16/

 

Agrofeed ETO-UNI Győr: Décsi, Pulai (2 védés 29%), Varga (10 védés 29%), Sokoray 2, Győri-Dani 2, Goór, Lukács, Ásványi, Nagy 5, Pápai, Rosta 3, Sövegjártó 6, Mátés 3, Paár 5, Gaál 1  

Vezetőedző: Bencze József

Edző: Kovácsovics László