Ötven percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, az utolsó tíz percet azonban a hazaiak bírták jobban.

A mérkőzést a Paár, Mátés, Sokoray, Ásványi, Sövegjártó, Nagy sorral kezdte csapatunk, a kapuban Décsivel. Első találatunkat Ásványi szerezte, erre a hazaiak válasza csak a negyedik percben érkezett (1-1). A következő percekben Mátés talált az ellenfél kapujába zsinórban háromszor is, majd Goór is feliratkozott a góllövők listájára (8. perc 2-5). Egy hazai gólt követően hosszú perceket kellett várni az újabb találatra, a majdnem öt perces gólcsendet végül a veszprémiek törték meg (14. perc 4-5). Két gyors találatunk következett, Sövegjártó és Goór voltak eredményesek (15. perc 4-7), majd a 18. percben 6-9-es állásnál a hazai csapat időt kért. Jót tett az időkérés a fiatal veszprémieknek, pillanatok alatt 8-9-et mutatott az eredményjelző. Takács érkezett a kapuba a mi oldalunkon és rögtön két ziccert hárított is. A védések ellenére ellenfelünk kiegyenlített, ezért a 23. percben Kovácsovics László is időt kért (9-9). Emberhátrányba kerültünk a 24. percben miután Szabó volt szabálytalan, ezt követően a mérkőzés során először a veszprémieknél volt az előny (10-9). Emberelőnyükből kétszer is kapuba találtak, azonban hátrányba kerültek ők is a 27. percben. Egy üreskapus és egy emberelőnyös Sokoray találattal 12-11-re szépítettünk, majd a pályára visszatérő Szabó és az utolsó másodpercben kapura lövő Mátés voltak eredményesek. A félidei eredmény: 13-13.

A második játékrészre a Gaál, Győri-Dani, Ásványi, Németh, Szabó sort küldte emberhátrányban pályára Kovácsovics László, a kapuban továbbra is Takáccsal. Sokoray még a kispadon töltötte büntetését, így első találatát még emberelőnyből szerezte a Veszprém. (14-13). Fej-fej mellett haladtak a csapatok, mindkét oldalon kemény védekezés jellemezte a játékot, jó kapusteljesítménnyel. Nagy rohanás volt a pályán, Gaál és Győri-Dani azonban kapuba találtak, az eredmény a 36. percben 16-16. Időt kért a hazai csapat a 39. percben, miután mindkét oldalon több technikai hiba is volt. Két góllal megléptek a hazaiak az időkérést követően, ráadásul Lang kettő perces kiállítása miatt emberhátrányba is kerültünk (41. perc 18-16). 19-16-os állásnál már a hazaiak voltak emberhátrányban, ez alatt a két perc alatt Ásványi és Gaál találataival sikerült felzárkóznunk egy gólra (45. perc 19-18). Sokoray ismét kettő perces kiállítást kapott, ezúttal szövegelés miatt, így ismét emberhátrányban kellett tartanunk a különbséget (48. perc 21-20). Jól jöttünk ki ebből az emberhátrányból, hiszen ellenfelünk csak egyszer talált kapuba ez idő alatt. Már teljes létszámban, 23-20-as állásnál kért időt Kovácsovics László, melyet Ásványi találata követett (52. perc 23-21). 7-6 elleni játékkal próbáltuk meg ledolgozni hátrányunkat, azonban egymás után három üreskapus gólt szereztek a hazaiak (55. perc 27-22). Mindezek ellenére maradt a 7-6 elleni játék, mely ekkor már eredményes is volt, Szabó talált ellenfelünk kapujába egymás után háromszor is (29. perc 28-24). Utolsó találatunkat Nagy szerezte egy időntúli hétméteresből, a végeredmény: 29-26.

 

Kovácsovics László: „A mai vereségünknek sok összetevője van. Van amit elvből nem említek.. és sajnos kevés játékosom tudott ezen felül emelkedni és az átlagnál jobb teljesítményt nyújtani.”

 

BFKA-Veszprém – AGROFEED ETO-UNI Győr  26  – 21    /13-13/

Agrofeed ETO-UNI Győr: Décsi (3 védés 25%), Takács (9 védés 36%), Lang, Sokoray 2, Molnár, Győri-Dani 1, GOÓR 2, Ásványi 4, Lukács, Nagy 2, Sövegjártó 1, Mátés 6, Paár, SZABÓ 5, Németh, GAÁL 3

 

Vezetőedző: Kovácsovics László

Edző: Horváth János.