A mérkőzést a Paár, Ujvári, Sokoray, Ásványi, Sövegjártó, Szabó sorral kezdte csapatunk, a kapuban Alekszával. Első találatunkat Ujvári szerezte, majd egyből érkezett a vendégek válasza Harsányitól (3. perc 1-1). Hosszú, lassú lefolyású támadások jellemezték mindkét csapat játékát, azonban több hiba volt a mi oldalunkon. 4-7-re húzott el ellenfelünk a 11. percre, ekkor Kovácsovics László időt is kért, hiszen zsinórban három gólt is szerzett ellenfelünk. Az időkérést követően Sokoray talált ellenfelünk kapujába, ami után Ásványi kettőperces kiállítása alatt is sikerült tartanunk a különbséget (15. perc 5-9). Győri-Dani beállásával kicsit felgyorsult a játékunk, és a védelem is keményebb lett, zsinórban háromszor is eredményesek voltunk; Sokoray, Győri-Dani és Paár találtak ellenfelünk kapujába (17. perc 8-9). Csatlakozott a góllövőkhöz Szabó és Goór is, így az utolsó tíz percbe 10-11-es állással mentek a csapatok. Érkezett is a vendégek időkérése a 23. percben, melyet követően maradt az egy gólos különbség. Egészen a 27. percig voltunk hátrányban, ekkor azonban Nagy találatával 13-13-at mutatott az eredményjelző. Aleksza egészpályás találatával a 29. percben a mérkőzés során először átvettük a vezetést, melyet Lukács találatával meg is tartottunk, így a félidei eredmény: 16-15.

 

A második játékrészre a Lukács, Sokoray, Ásványi, Győri-Dani, Nagy sort küldte pályára Kovácsovics László, a kapuban Alekszával. Az első találatunkat Sokoray szerezte egy labdaszerzést követően, majd Ásványi is kapuba talált, így stabilizáltuk két gólos előnyünket (34. perc 18-16). Negyedik találatát könyveltük Ujvári neve mellé, miután értékesítette hétméteresét (35. perc 19-17). A kapuban Aleksza védéseinek is köszönhető volt stabil előnyünk, ekkor már 33%-kal védte ellenfelünk lövéseit. A 40. percben második kettőperces kiállítását is megkapta Ásványi, így hátrányba kerültünk a mérkőzés során másodszor. Lukács találatát követően Goór is a kispadra kényszerült kettő percre, azonban az emberhátrányunk ellenére Ujvári ismét gólt szerzett (47. perc 24-21). A vendégek is begyűjtöttek egy kiállítást a 48. percben, így  könnyen növeltük előnyünket a következő percekben. A mérkőzés utolsó tíz percébe már egy megnyugtató hat gólos előnnyel érkeztünk meg, Aleksza rendkívüli teljesítményének és pontos befejezéseinknek köszönhetően. A frissen pályára lépő Lang is góllal mutatkozott be az 54. percben, majd az utolsó percekre kapuba álló Décsi is védéseket mutatott be (59. perc 32-26). Az I-re a pontot Mátés tette fel, így a végeredmény: 33-28.

 

Kovácsovics László: „A mai nap csak a két pont megszerzéséhez tudok gratulálni a csapatnak. Nem ilyen szívet érdemelnek a kilátogató szurkolóink, akiknek ezúton is köszönjük a biztatást.”

 

AGROFEED ETO-UNI Győr – Komárom VSE   33 – 28   /16-15/

 

Agrofeed ETO-UNI Győr: Décsi (2 védés 33%), ALEKSZA (12 védés 33%),LANG 2, SOKORAY 3, Molnár, GYŐRI-DANI 1, Goór 1, Szabó 1, Ásványi 2, Lukács 4, Nagy 1, Sövegjártó 3, Mátés 3, Paár 1, Németh 1, UJVÁRI 9

Vezetőedző: Kovácsovics László

Edző: Horváth János.