Aporos éremeső a kézilabda diákolimpiák országos döntőiben
II. helyezés a III. korcsoportos kézilabda országos döntőn
Horváth János beszámolója a kiemelkedő eredményről:
“2022. június 9-12-e között került megrendezésre a III. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntője Békéscsabán. Az, hogy iskolánk csapata a megyei döntő és az országos elődöntő megnyerésével kvalifikálta magát erre a tornára, már önmagában is hatalmas eredmény.
Az ország 8 legjobb csapata került be a tornára. A csütörtöki sorsolást követően az iskolánk diákjai a B csoportba kerültek. Ennek köszönhetően a pénteki első csoportmérkőzésünk a délelőtt zárómérkőzése volt, így volt lehetőségünk a többi csapatot megfigyelni és elemezni. Az első mérkőzésen a Törökszentmiklós csapata ellen léptünk pályára, eleinte kissé gyenge támadójátékkal, de annál erősebb védekezéssel. Sajnos az utolsó percekben nem sikerült felülkerekednünk ellenfelünkön, így döntetlent értünk el (15-15). Igyekeztem a csapat motiváltságát megtartani, ugyanakkor felkészíteni őket az előttünk álló mérkőzésekre.
Péntek délután a helyi Békéscsaba csapata ellen léptünk pályára, melyen szurkolótáboruk remek hangulatot teremtett. Erre a mérkőzésre annak tudatában léptünk pályára, hogy számunkra ez a meccs kulcsfontosságú, ahhoz, hogy legyen esélyünk a csoport elején végezni. Az egész mérkőzés során lépéshátrányban voltunk, de az utolsó 5 percben sikerült megfordítanunk az állást, és két góllal 21-19-re nyertünk.
Az utolsó csoportmérkőzésen a Tatabánya ellen léptünk pályára. A pontazonosság és gólkülönbség miatt minimum 3 góllal kellett nyernünk ahhoz, hogy csoportelsőséget szerezzünk, elkerülve a Mezőszilas csapatát a keresztmérkőzésen a döntőbejutásért. Egy szoros, kevés gólos, harcias ki-ki meccset követően végül 4 góllal, 15-11-re nyert a csapatunk. A kapusteljesítményünk és a védekezésünk nagy mértékben hozzájárult ennek a meccsnek a végkimeneteléhez is.
Bár komolyabb elvárások nélkül indultunk a tornán, nagyon örültem a játékosok teljesítményének és hozzáállásának, melynek köszönhetően csoportelsőként játszhattunk a Komló ellen. A csapat ellen alkalmazott taktikánknak köszönhetően sikerült a meccs elején több gólos előnyt szereznünk, melyet megtartva végül magabiztos 9 gólos győzelmet arattunk (31-22) és bejutottunk a döntőbe. A meccsen ismét kiemelkedően teljesített a kapusunk, és bár a védekezésünk most kifogásolhatóbb volt, a támadójátékunk annál hatékonyabb.
A döntőn a mezőszilasi Németh László Általános Iskola diákjai ellen játszottunk, akik ellenfeleiket több mint 20 góllal utasították maguk mögé. Szemmel láthatóan a torna legesélyesebbjei voltak, így elsődleges célunk a szoros eredmény elérése volt, mindamellett, hogy érezzük jól magunkat a döntőben. Az Aporos diákok ezúttal is kitették a szívüket a pályára. Az első 12 perc kiegyenlített játékot eredményezett, mellyel sikerült az ellenfelünket meglepnünk, de a mezőszilasi játékosok fizikai adottságainak és kiváló technikai tudásuknak köszönhetően hozták a papírformát. A meccs végéig 13 gólos előnyt kovácsolva 28-15 eredménnyel zárult a meccs. A kapusunk, Kovács Dániel méltán vehette át a legjobb kapusnak járó díjat a záróünnepségen, aki ezen a mérkőzésen is csapatunk egyik legjobbja volt.
Bár a sorsolás szerencsésen alakult, remekül teljesítettek a fiúk, és jogosan érdemelték meg a második helyet. Az első nyertes mérkőzés után éreztem, hogy a csapatban felerősödött a nyerni-akarás, és mentálisan is egy magasabb szintre léptek. Nagyon jól eső érzés volt ennek a rendkívül színvonalas és kiemelkedő presztízzsel bíró rendezvénynek a részesének lenni. Szeretném megköszönni az Apor iskolának, a Győri Férfi Kézilabdáért Közhasznú Alapítványnak, szülőknek és a VILL-KORR Hungária Kft.-nek a támogatását. “
III. korcsoportos kézilabda országos 2. helyezett csapat tagjai:
Bokor Benedek
Földes Bernát
Gasztonyi András
Korsós Erik Ottó
Kovács Dániel Tibor
Markovics Attila
Miklós Márton
Muzslai Dániel
Simon Ábel
Takács Dániel
Tamás Benedek
Tóth Olivér
Tóth Richárd
Tóth Szabolcs
Végh Zsombor
Varga Botond
Felkészítő tanár: Horváth János
I. helyezés a IV. korcsoportos strandkézilabda országos döntőn
Kovácsovics László értékelése a bajnok csapatról:
“Június 13-14-én Salgótarjánban, a homokon folytatták az aporos kézisek a diákolimpiai szereplésüket. Nagyon erős csoportba kerültünk a sorsolásnál. Többek között a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium A és B csapataival (,ahol nagy hagyománya van ennek a sportágnak) kellett a csoportmérkőzéseinket megvívnunk. A két csoportrangadót sajnos elveszítettük, így a csoport harmadik helyéről vártuk a keresztmérkőzést. Az első este amíg a többi csapat kikapcsolódott, kipihente a versenynap fáradalmait, az aporosok technikai edzésen vettek részt, bízva a kieséses szakasz eredményesebb folytatásában. Az elvégzett munka meg is hozta a gyümölcsét, mivel a második nap toronymagas győzelmet arattunk a miskolciak ellen, amivel a négy közé verekedtük magunkat. Az elődöntőben a Szentendre A csapatával vívtunk kiegyenlített küzdelmet, ahol revansot vettünk a csoportmérkőzésen elszenvedett vereségünkért. A győri csapatra így a másik szentendrei alakulat várt a döntőben. A várt találkozó színvonalas játékot és végletekig kiélezett csatát hozott, ahol az ETO kézilabdásai emelhették magasba a kezüket a mérkőzés végén. Külön gratulálok a torna legjobb kapusának Takács Csongor Gábornak, aki nagyban hozzájárult ehhez a sikerhez.”
IV. korcsoportos strandkézilabda országos I. helyezett csapat tagjai:
Falaky Mátyás
Németh Péter
Kemecsei Krisztián
Kozma Levente Péter
Pintér András
Segovics Balázs
Takács Csongor Gábor
Wiser Soma
Felkészítő tanár: Kovácsovics László
Gratulálunk a csapatoknak és edzőiknek!
Hasonló eredményességet kívánunk sportolóinknak a következő szezonban is!
Hajrá Győr!