Sűrű hét vár ránk
Nem kis feladat előtt áll ezen a héten csapatunk hiszen, a Liga Kupában és a Magyar Kupában is pályára lépünk, ráadásul két egymást követő napon.
Szerdán a Liga Kupa keretein belül egy NBI-ben szereplő csapatot látunk vendégül a Magvassyban, a Budakalász Kézilabda Zrt érkezik Győrbe. Ellenfelünk jelenleg az első osztály nyolcadik helyén tanyázik, két döntetlennel és egy győzelemmel büszkélkedhetnek.
Csapatunk szokatlanul fiatal összeállításban lép pályára, vezetőedzőnk elmondta; „Célunk, hogy a fiatalok is kapjanak bizonyítási lehetőséget, és szeretnénk őket minél előbb beintegrálni a felnőtt csapatba.” Fiatalos mérkőzésre invitáljuk tehát kedves szurkolóinkat, szerdán 19:30-ra a Magvassy Mihály Sportcsarnokba.
Kis pihenőt követően csapatunk csütörtökön Ajkára utazik, ahol a Magyar Kupa első fordulóját játsszuk le. Tavaly már találkoztunk az Ajka csapatával az NBI/B-s bajnokságban, idén azonban ellenfelünk már az NBII-es mezőnyt erősíti. Az elmúlt szezonban Ajkán döntetlen kimenetelű mérkőzést játszott a két csapat, így nem lehet más csapatunk célja, mint bebizonyítani, hogy ennél jobb teljesítményre is képesek vagyunk. A cél a továbbjutás a Magyar Kupában, melyet csak győzelemmel érhet el csapatunk. Sok szeretettel várjuk szurkolóinkat a Városi Sportcsarnokba Ajkára, ahol a mérkőzés 19:30-kor kezdődik.
Hajrá AGROFEED ETO-UNI Győr!
Férfi Liga Kupa A csoport
2021.10.06. 19:30
AGROFEED ETO-UNI Győr – Budakalász Kézilabda Zrt.
helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr
Férfi Magyar Kupa I. forduló
2021.10.07. 19:30
KK Ajka – AGROFEED ETO-UNI Győr
helyszín: Városi Sportcsarnok, Ajka