A Fejér-B.Á.L. Veszprémet láttuk vendégül

A felkészülést megkezdéseként csapatunk már egy edzést követően pályára is lépett a Liga Kupa keretein belül. Jó gyakorlás volt ez csapatunk számára, hiszen NBI-es ellenfél érkezett a Magvassyba.

A mérkőzést a Paár, Sokoray, Ásványi, Goór, Győri-Dani, Nagy sorral kezdte csapatunk, a kapuban Décsivel. Támadásban két cserével játszottunk, Mátés és Sövegjártó érkezett a pályára. Az első büntetőnket Nagy ezúttal nem értékestette, melynek következménye egy veszprémi gól volt a 6. percben (1-0). Első találatunkat Sövegjártó neve mellé könyvelhettük el, átlövésből volt eredményes a 8. percben (8. perc 2-1). A tizedik percbe érkezve negyedik találatát szerezte ellenfelünk, azonban Décsi több védést is bemutatott, így tudtuk tartani a kis különbséget. Az ellenfél védelme ellen nehezen találtuk az ellenszert, a második találatunkat Ásványi szerezte a 13. percben (5-2). Jó védekezésünkből Nagy szerzett lerohanásgólt, ezzel beindult a gólgyártásunk, zsinórban Nagy, Mátés és Sövegjártó is eredményesek voltak (18. perc 8-5). A 19. percben Kovácsovis László kért időt, ekkor 10-5-ös állást mutatott az eredményjelző. Ekkor már a pályán voltak a friss emberek is, Pápai és Gaál a széleken, Czene átlövőben és Goór ezúttal már támadásban is lehetőséget kapott. Gaál az időkérést követően gyors indulásból kétszer is eredményes tudott lenni (22. perc 11-7). A 27. percben 13-9-es állásnál ellenfelünk is kihasználta első időkérési lehetőségét, de újabb Décsi védésekkel folytatódott a mérkőzés, így az utolsó percben a két gólos különbségért támadhattunk. Németh kapott még egy kettő perces büntetést az utolsó percben, majd egy időntúli hetest értékesített ellenfelünk, így a félidei eredmény 14-10.

A második játékrészre a kezdőcsapatunk tért vissza a pályára, annyi különbséggel, hogy az emberhátrányunk miatt üres kapuval kezdtünk. Két veszprémi találattal indult a félidő, eközben Sokoray kapott kető perces kiállítást egy rossz cserét követően, így további két percig  emberhátrányban játszottunk. Öt perc elteltével ellenfelünk négy, mi pedig két gólt szereztünk, ekkor az eredményjelző 18-12-es eredményt mutatott. Csapatkapitányunk is kapuba talált a 37. és a 40. percben,  mindeközben Mátés két hétméterest is értékesített (41. perc 21-16). Sokoray labdaszerzését követően Goór szerzett gólt gyors indulásból, majd újabb labdát szereztünk Décsi hárítását követően. Ásványi értékesített újabb ziccert a 44. percben, melyet követően a veszprémiek ismét időt kértek (44. perc 21-18). Két gyors veszprémi gólt követően Goór lőtt üreskapus gólt, majd 7-6 elleni játékunkból Sövegjártó bombázott ellenfelünk kapujába (48. perc 26-20). A következő támadásokban azonban nem volt eredményes a játékunk, két üreskapus gólt is szerzett ellenfelünk (53. perc 30-20). Czene és Sokoray egyszer, Sövegjártó pedig kétszer is gólt szerzett az utolsó tíz percbe lépve, ekkor már potyogtak a gólok mindkét oldalon, a végeredményt Goór két találatával állította be; 36-26. 

 

Kovácsovics László: „A hozzáállással nem volt probléma. A szezon eleji formát és az osztálynyi különbséget tükrözi a végeredmény.”

 

Fejér-B.Á.L. Veszprém – AGROFEED ETO-UNI Győr  36 – 26    /14-10/

 

Agrofeed ETO-UNI Győr: Décsi, Kovács, Sokoray 3, Kőhalmi, Győri-Dani, Goór 4, Kovácsovics, Ásványi 3, Nagy 1, Czene 1, Mátés 4, Sövegjártó 6, Pápai, Paár, Németh 2, Gaál 2

Vezetőedző: Kovácsovics László

Edző: Horváth János.