Az NBI/B férfi felnőtt bajnokság IX. fordulójában a BFKA-Balatonfüred csapatát látjuk vendégül a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, pénteken 19 órakor.
Ellenfelünkkel ebben a szezonban a felkészülés során már találkoztunk, augusztus végén Győrben 35-22-es győzelmet arattunk. A Balatonfüred a tabella tizenegyedik helyét foglalja el nyolc mérkőzést követően, hét pontjukat három győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel szerezték. A szezont hazai pályán győzelemmel indították a Százhalombatta ellen (28-25), majd zsinórban három vereséget is elszenvedtek. Nagy falat volt számukra a PLER-Budapest (37-25) és a QHB-Eger (34-23) is idegenben, hazai pályán pedig a szegedi akadémia csapata ellen maradtak alul (25-39). Újabb pontokat tudtak szerezni a Békés ellen (29-26), majd a Debrecen vendégeként is (26-32), de az utóbbi két fordulóban hazai pályán a Szigetszentmiklóstól vereséget szenvedtek (26-32), majd a KK Ajkával játszottak 31-31-es döntetlent.
Hullámzó teljesítménye miatt a Balatonfüred elleni mérkőzést senki sem veheti félvállról, így csapatunk is gőzerővel készül ellenfelünkre.
Szurkoljunk együtt a srácoknak a helyszínen, pénteken 19 órától!
Hajrá Győr!
NBI/B Férfi felnőtt IX.forduló
2022.11.04. péntek 19:00
AGROFEED ETO-UNI Győr – BFKA-Balatonfüred
helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr