Az NBI/B férfi felnőtt bajnokság következő fordulójában a Pick Szeged U21 csapatának vendégeként lép pályára csapatunk. A mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik Szegeden, a Pick Akadémiai Csarnokban.

A szegedi fiatalokkal a tavalyi szezonban már találkozott csapatunk a bajnokság alsóházi rájátszásában. A győri találkozó rendhagyó módon az Egyetemi Csarnokban került megrendezésre, ahol nagyarányú győzelmet arattunk, ugyanis 30-21-es eredmény született. A visszavágó már sokkal szorosabb mérkőzést hozott, hiszen a hazaiak 14-13-ra vezettek az első harminc percet követően. A második félidőben csapatunk sokkal összeszedettebb játékot mutatott, így 26-28-as győzelmet arattunk. 

A 2022/2023-as szezonban hozzánk hasonlóan a szegediek is három mérkőzésen vannak túl, az első fordulóban Debrecenben 31-25-ös vereséget szenvedtek, majd hazai pályán egy góllal bizonyultak jobbnak a Szigetszentmiklósi KSK-nál (32-31). Az elmúlt hétvégén Balatonfüredre utaztak, ahol az akadémiák összecsapása újabb szegedi győzelmet hozott (25-39). 

Lendületben van ellenfelünk a győzelmeket tekintve, így csapatunknak komoly kihívás lesz ez a mérkőzés is. Ellenfelünk kerete a tavalyihoz képest változott, a nyár folyamán erősített a Tisza-parti csapat.

Csapatunk mindent meg fog tenni, hogy a győzelemért járó két pontot hazahozza, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy szurkolóink a képernyők előtt is buzdítsák a fiúkat!
A mérkőzés élő közvetítéséről hamarosan értesíteni fogjuk szurkolóinkat!


Hajrá Győr!

🏆NBI/B Férfi felnőtt IV.forduló
📆 2022.09.25. vasárnap
⏰ 16:00
Pick Szeged U21 🆚️ AGROFEED ETO-UNI Győr
📌Pick Akadémiai Csarnok, Szeged