Viszonylag szoros első félidőt követően a több perces gólcsendünk ellenére is sima győzelmet arattunk.

A mérkőzést a Paár, Lang, Mátés, Ásványi, Sövegjártó, Nagy sorral kezdte csapatunk, a kapuban Vargával. A meccs első találatát a hazai csapat szerezte, majd Mátés gyorsan a hazai kapuba is talált (3. perc 1-1). Emberhátrányba kerültünk Ásványi kiállítását követően még a harmadik percben, ám ezt az ellenfél azonnali piroslapot érő megmozdulása követte,így mindkét oldalon egyenlő létszám volt. Lang bomba gólját és ápolását követően Mátés. perctalálatával át is vettük a vezetést (7. perc 2-3). A tizedik perchez érkezve 3-5-ös eredményt mutatott az eredményjelző, de a hazai csapat gyorsan kiegyenlített (12. perc 5-5) és vissza is vette a vezetést a 14. percben (6-5). Fel is használta első időkérési lehetőségét Bencze József a 15. percben, Sövegjártó gólt is szerzett, de a védekezésünkön továbbra is könnyen rést talált a Békés (18. perc 8-6). 8-7-es állásnál a 20. percben a hazai csapat is időt kért, ám ez a mi csapatunknak tett jót, 3-1-es szériát futottunk három perc alatt. Goór labdaszerzéséből Lang volt eredményes, Sövegjártó pedig gyors támadásunkból szerzett gólt. Goór is csatlakozott egy jó védekezést követően a góllövők listájához, így a 28. percben már háromgólos előnyben voltunk (28. perc 10-13). Nagy rontott hétméteresét követően már gólt már nem szereztünk, így a félidei eredmény: 11-13.

 

A második játékrészre a Gaál, Lang, Goór, Rosta, Győri-Dani, Mátés sort küldte a pályára vezetőedzőnk, a kapuban továbbra is Vargával. Támadásba érkezett Sövegjártó és Nagy a pályára. Ez a félidő is hazai találattal indult, ám két gyors Lang-góllal ismét három gólos előnyben voltunk (33. perc 12-15). 13-15-ös állásnál Vargát találták fejbe a kapuban, így a második játékrészben először emberelőnybe kerültünk. Gyorsan gólt is tudott szerezni Sövegjártó passzából Rosta, majd egy gyors hazai találat után Nagy is gólt szerzett (37. perc 14-17). Gaál labdaszerzését követően gyors indulásból gólt is szerzett így először kerültünk négy gólos előnybe, majd két üreskapus találatával immár hat gólos előnyben voltunk (42. perc 14-20). Ki is használta második időkérési lehetőségét a békési csapat és gólszerzésüket követően Mátésra léptek fel emberfogásos védekezéssel. Nem tartott ez a védekezési forma sokáig, hiszen rögtön gólt szerzett belőle Rosta (44. perc 15-21). 16-23-as állásnál Goór ült a kispadra kettő percre, miután szabálytalan volt, így üres kapuval támadtunk ez idő alatt. Már teljes létszámban, az 51. percben Bencze József is felhasználta második időkérési lehetőségét 18-23-as állásnál. Sajnos ismét emberhátrányba kerültünk az 53. percben, ekkor már teljes emberfogással védekezett ellenfelünk. Üres kapuval támadtunk ismét mikor egy kis szerencsénk is volt hiszen ellenfelünk nem tudott egészpályás gólt szerezni. Hét perces gólcsendünket Nagy törte meg találatával, majd a következő percben Rosta is eredményes tudott lenni (56. perc 20-25). Az utolsó percekben még harmadik időkérési lehetőségünket is felhasználtuk 20-26-os állásnál. Az I-re a pontot pedig Lukács tette fel, aki az utolsó gólunkat szerezte. A végeredmény: 21-28.

 

 

Bencze József: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy a békési katlanban győztesen tudtuk elhagyni a pályát. Azt gondolom, hogy nagy csata folyt a mérkőzés során, nálunk az extra kapusteljesitménnyel, illetve a második félidőben főleg a védekezéssel sikerült magabiztos előnyt szereznünk. Ezt az előnyt a mérkőzés végéig sikerült megtartanunk, nem úgy, mint az előző mérkőzések folyamán. Megpróbáljuk a válogatott hetet arra felhasználni, hogy a sérültjeink rendbe jöjjenek, illetve még masszívabbá tenni a védekezésünket. Természetesen sok hiba van a támadójátékunkban és ezen is megpróbálunk változtatni. Ismét csapatként tudtunk fúzionálni és ez nagyban meghatározta a sikerünket.”

 

Optimum Solar-Békési FKC – AGROFEED ETO-UNI Győr    21 – 28    /11-13/

 

 

Agrofeed ETO-UNI Győr: DÉCSI, PULAI, VARGA (15 védés 43%), SOKORAY 2, GYŐRI-DANI, GOÓR 1, LUKÁCS 1, LANG 6, ÁSVÁNYI, NAGY 2, PÁPAI, ROSTA 3, SÖVEGJÁRTÓ 5, MÁTÉS 4, PAÁR, GAÁL 4

Vezetőedző: Bencze József

Edző: Kovácsovics László

 

Folytatás:

🏆NBI/B Férfi felnőtt VII.forduló
📆 2022.10.21. péntek
⏰ 19:00
AGROFEED ETO-UNI Győr 🆚️ DEAC
📌Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr