Az NBI/B férfi felnőtt bajnokság VII. fordulójában a DEAC csapata ellen léphet pályára csapatunk pénteken. A mérkőzés 19 órakor kezdődik a Magvassy Mihály Sportcsarnokban.

Az elmúlt hét pihenéssel telt el csapatunk számára, bajnoki fordulót ugyanis nem rendeztek ezen a hétvégén az NBI/B-s bajnokságban sem. A következő fordulóban egy kemény ellenfél érkezik Győrbe, a debreceni alakulat a bajnokságban eddig öt pontot tudott gyűjteni, ezzel a teljesítménnyel a tabella 13. helyét foglalja el. A 2021/2022-es szezonban az alsóházban már találkoztunk a debreceniekkel,  áprilisban Győrben 32-27-es győzelmet arattunk, majd a visszavágón Debrecenben szintén a hazai csapat bizonyult jobbnak, 35-29-es győzelemnek örülhetett a DEAC. Aktuális ellenfelünk a 2022/2023-as bajnokságot győzelemmel indította hazai pályán a Pick Szeged U21 csapata ellen (31-25), majd Egerbe utaztak, ahol hat gólos vereséget szenvedtek (28-22). A Békés elleni hazai meccsükön sikerült döntetlent kiharcolniuk (27-27), majd szintén hazai pályán a KK Ajkát fogadták, ahol már öt gólos győzelemnek örülhettek (36-31). Az ötödik és a hatodik fordulóban már nem sikerült pontokat szereznie a Debrecennek, Szigetszentmiklóson 35-29-es, a BFKA-Balatonfüredtől pedig hazai pályán 26-32-es vereséget szenvedtek. A bajnoki mérkőzések mellett kisebb megkönnyebbülés lehetett a DEAC csapatának, hogy a Magyar Kupában ők is eljutottak a harmadik fordulóig, az első fordulóban a Mezőkövesd ellen 24-34-es győzelmet arattak, majd a második fordulóban Békésen 32-32-es döntetlennel jutottak tovább. 

Csapatunknak ezúttal is nagy szüksége lesz a szurkolók támogatására, hiszen pillanatnyilag az ötödik helyen áll csapatunk és ezt szeretnénk ha a két pont megszerzésével bebiztosítanánk!

Szurkoljunk együtt a srácoknak a Magvassyban pénteken 19 órától!
Hajrá Győr!

 

NBI/B Férfi felnőtt VII.forduló

2022.10.21. péntek  19:00

AGROFEED ETO-UNI Győr  –   DEAC

helyszín: Magvassy Mihály Sportcsarnok, Győr