Ezen a mérkőzésen is nélkülöznünk kellett csapatkapitányunk játékát, ennek ellenére azonban megszerezte csapatunk a felkészülés első győzelmét.

A mérkőzést a Lang, Mátés, Rosta, Ásványi, Sövegjártó, Nagy sorral kezdte csapatunk, a kapuban Vargával. Első találatunkat Mátés szerezte, majd Nagy is betalált az ellenfél kapujába (4. perc 2-0). Nagy két indulásból szerzett góljával és Paár szélről lőtt találatával megléptünk 6-2-re a 9. percre. Negyedóra elteltével a vendégek felzárkóztak 9-6-ra, majd a 19. percben már 11-10-es állást mutatott az eredményjelző. Mátés találataival továbbra is kétgólos előnyben voltunk, nyitott védekezésünket azonban minden alkalommal átjátszotta ellenfelünk. Décsi érkezett a huszadik percben a kapunkba, majd egymást követően két hétméterest is hárított, aminek köszönhetően az Érsekújvár nem tudott kiegyenlíteni. A 26. percben 13-12-es állásnál Bencze József felhasználta első időkérési lehetőségét, hiszen támadójátékunk akadozott ezekben a percekben és a védelem sem volt elég kemény. Időkérésünket követően Paár egymás után két gyors gólt szerzett, a kapuban pedig Décsi védett további ziccereket és átlövéseket. Ennek eredményeképpen a vendégek is időt kértek  a 28. percben (15-12). A félidő végéig már csak egy gólt szerezett az Érsekújvár, így a félidei eredmény: 15-13.

A második játékrészre a Gaál, Lang, Mátés, Ásványi, Sövegjártó, Pápai sort küldte a pályára vezetőedzőnk, a kapuban továbbra is Décsivel. Első találatunkat Mátés szerezte, majd Lang és Pápai is csatlakozott a góllövőkhöz ebben a félidőben. Ásványi kettőperces kiálításával a mérkőzésen először hátrányba kerültünk, ez idő alatt azonban tovább növeltük az előnyünket, Pápai találatával már öt góllal vezettünk (38. perc 18-13). Az utolsó negyed órához érkezve ezen a mérkőzésen is játéklehetőséghez jutott Panák, aki azonnal kihasználta a lehetőséget és góllal hálálta meg a bizalmat (45. perc 20-15). Décsi ott folytatta a hétméteresekkel, ahol abbahagyta, újabb büntetőt hárított az 50. percbe lépve, ezzel 22-17-es eredményt mutatott az eredményjelző. Csapatunk huszonharmadik, önmaga első találatát -Panák kettő perces kiállítása miatt- emberhátrányból szerezte Győri-Dani, 23-18-ra módosítva ezzel az állást. A következő percekben is potyogtak a gólok mindkét oldalon, Pápai, Sövegjártó és Rosta góljaival viszont magabiztosan tartottuk az előnyünket (58. perc 27-21). Kettős emberhátrányba kerültünk miután pár másodperc különbséggel Décsit és Győri-Danit is kényszerpihenőre küldték a játékvezetők. Erre és a kihagyott ziccerünkre egy üres kapus góllal válaszoltak a vendégek, majd  Décsi feltette a pontot az i-re és ismét védéssel fejeztük be a találkozót. Ezzel a végeredmény: 27-23.

 

AGROFEED ETO-UNI Győr – MHC Štart Nové Zámky  27 – 23   /15-13/

 

Agrofeed ETO-UNI Győr: Pulai, Varga, Décsi, Décsi, Győri-Dani 2, Goór, Lang 4, Ásványi, Nagy 3, Pápai 2, Sövegjártó 2, Rosta 1, Mátés 4,  Paár 7, Gaál 1, Panák 1

Vezetőedző: Bencze József